2014. július 21., hétfő

Nyári alvászavarok.



                                                                        Nyári alvászavarok.






A nyári hőségben sokan csak forgolódunk éjszakánként,miközben néhány praktika és egy tudatosan felépített rendszer segítségével többet és nyugodtabban alhatnánk.Léteznek átmeneti,rövid ideig tartó alvásgondok,krónikus alvászavarokról azonban csak akkor beszélhetünk,ha problémáink legalább egy hónapja tartanak.

                                                                        Tudta-e?
                                                  
Bár változó,kinek mennyi alvásra van szüksége,a kutatások azt bizonyítják,hogy a 6 és 9 óra közötti idő az optimális a felnőtt emberek számára.Az időseknél fokozott kockázatot jelent,ha naponta 5 órát vagy még kevesebbet alszanak.


Hogy kinek mekkora az alvásigénye,az egyénenként és életkoronként változik.De azt kijelenthetjük,hogy a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás nemtől és életkortól függetlenül mindenki számára elengedhetetlen a szellemi és a test regenerálódása érdekében.Akinél ez nincs meg,az a figyelme és koncentrációképessége csökkenésével,reakcióideje megnövekedésével,ingerlékenységgel,az immunrendszere,a cukorbetegség és a magas vérnyomás kockázatával,elhízással és szellemi képességei csökkenésével számolhat.A népesség legalább egyharmadát,de inkább a felét érintik ezek a problémák,és nyaranta még többen panaszkodnak alvászavarokra.

A hőségben sokan nehezen alszanak el,vagy éjjelente többször felébrednek.
Biológiai egyensúlyunk fenntartásával elejét vehetjük a komolyabb alvászavaroknak,így a forró és az enyhébb nyári napokon is ügyeljünk a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére egész nap.Teli hassal,de korgó gyomorral sem szabad lefeküdni,ezért a könnyű vacsora csökkentheti az alvászavarok valószínűségét.
A nyári zöldség-és gyümölcsdömping idején bárki olcsón beszerezhet friss alapanyagokat 1 - 1 salátához,gyümölcstálhoz-használjuk ki a természet kínálta lehetőségeket,de vacsorára ne gyümölcsöt együnk.
Minden évszakban fontos,hogy alvási szokásainkat valamilyen rendszerhez igazítsuk.A stresszt és a gondokat ki kell zárni a hálószobából,úgy,ahogy a mindennapi cselekedeteket is:a munkát,a számítógépezést vagy az evés-ivást.

Aki sokat forgolódik elalvás előtt,az a lefekvés előtt egy órával kezdjen el a pihenésre hangolódni.Tartsuk magunkat mindennap,tehát hétvégén is egy személyre szabott szertartáshoz:  hallgassunk  zenét,olvassunk,szánjunk magunkra egy kis időt,mielőtt-ideális esetben minden ugyanabban az időben-nyugovóra térnénk.
Még este készüljünk fel a másnapra,hogy ne arra riadjunk az éjszaka közepén:valamit elfelejtettünk.Összességében az legyen a jelszavunk elalvás előtt,hogy ,,Lassulj le!".
A forróságban kézenfekvő megoldás lehet éjszakára ablakot nyitni,de sokan a beszűrődő zajoktól képtelenek nyaranta elaludni.Kényelmes megoldás lehet a füldugó alkalmazása:számos modell közül választhatunk,amelyek használatához könnyű hozzászokni.A megfelelő típus kiválasztásához kérjük a drogériák eladóinak vagy a patikusoknak a segítségét!
A halk,monoton zajok azonban segíthetik az elalvást,számos relaxációs zene érhető el az interneten,de CD - n is.Ha pedig minden este ugyanarra a zenére alszunk el,azzal kiépíthetünk egy feltételes reflexet,tehát az agyunk tudni fogja,hogy nyugovóra kell kapcsolnia,amikor meghallja az ismert dalt.





1.-Egyes vízhajtók és fejfájás-csillapítók gátolják az elalvást ezért olvassuk át a betegtájékoztatókat mely gyógyszereink okozhatnak alvászavarokat.A háziorvosunkkal egyeztetve megtalálhatjuk a hőségben is hatékony orvosságot.
2.-Nyáron könnyebben vesszük rá magunkat a mozgásra,legyen szó sétáról,biciklizésről,vagy úszásról.Ezek mind hasznosak,hiszen az esti elalvást segíti,de ügyeljünk arra,hogy a kései órákban ne végezzünk intenzív gyakorlatokat,azok ugyanis élénkítenek.
3.-Érdemes a hálószobából kirekeszteni az ,, elektroszmogot" is: nem javasolt a tévé,számítógép és egyéb technikai eszköz használata.Kifejezetten nem javasolt a tévékészülék jelenléte,mivel a látott-hallott tartalom is hat a pszichékre,és sokszor megzavarja éjszakai nyugalmunkat.A szülőket fontos figyelmeztetni,hogy ne szoktassuk erre a gyermekeket sem.
4.-Néhány étel és ital is akadályozhatja a pihentető alvást.A csokoládé,a kóla,a kávé,a zöld és fekete tea fogyasztását kerüljük alvás előtt,a gyógynövényes italok azonban ,mint például a citromfűvel vagy levendulával készült limonádé vagy tea nyugtató hatású a nagy melegben lehűtve is.


Forrás: Pingvin Magazin.





                                    Hajjaj!

Nyaranta a haj többször kerül érintkezésbe olyan dolgokkal,amelyek károsíthatják azt.A napfény,a meleg és száraz levegő mellett ilyen a klóros víz is.Persze emiatt nem érdemes lemondani a kikapcsoló és felüdítő strandolásról,hiszen vannak olyan praktikák,amelyekkel megóvhatjuk a hajszálakat.

                          Tudta-e?

A klór tulajdonképpen egy igen mérgező kémiai elem.Gáz halmazállapotú,és jellegzetes szúrós szaga van.Vízben jól oldódik,ennek köszönhetően fertőtlenítésre használják,hiszen elpusztítja a baktériumokat és egyéb kórokozókat.Ez a tulajdonsága oxidáló tulajdonságából ered,amely viszont nincs jó hatással az emberi szervezetre,még a hajkoronára sem.

                               Árt a hajnak.

A klór sajnos meglehetősen rossz hatással van a hajszálakra,szárítja azokat,hiszen nedvességet von el belőlük.Emellett színelvonó tulajdonsággal is rendelkezik,amely még vizes oldatánál is jelentkezik.Valamint szárítja a fejbőrt,illetve gyakori oka lehet a korpásodásnak.Van azonban néhány egyszerű trükk,amellyel meg lehet óvni ezektől a káros hatásoktól a hajat.


                                     Hasznos praktikák.

Mivel a hajhagymák nagyon sok nedvességet képesek magukba szívni,így érdemes fürdőzés előtt alaposan benedvesíteni a hajunkat.Ezzel megakadályozható,hogy a medence klóros vizét szívják be a hajszálak.Strandolás után ajánlatos alaposan hajat mosni a haj szerkezetének megfelelő samponnal.Ezután pedig nem szabad megfeledkezni a hidratálásról sem,hogy pótolva legyen a haj nedvességtartalma.Erre a célra kiválóan alkalmazhatók hajbalzsamok és pakolások.
Mivel általában a hajszálak vége a haj legszárazabb pontja,így azokat is ajánlott kicsit kényeztetni egy hosszú,fürdőzéssel töltött nap után.A hajvégápoló szérumok és olajok segíthetnek kisimítani a hajvégeket,emellett táplálják,és könnyen fésülhetővé teszik a hajzuhatagot.
Amennyiben csak egy hosszabb-rövidebb úszásról van szó,ajánlott a nem túl divatos,de sokat számító úszósapka viselése.Ez a nem éppen közkedvelt kellék megóvja a hajat a klóros víztől.
Az egészséges és kiegyensúlyozott megjelenés a strandon is nagyon fontos,és befolyásolja a hangulatot.Ehhez pedig a szép és ápolt haj is hozzátartozik.Hogy ne kelljen csatok és hajgumik mögé rejteni a fej ékét,érdemes felkészülni a klóros víz káros hatásaira,és ezzel a néhány praktikával kivédeni,illetve mérsékelni azokat.

                                   Tudta-e?

A túlzott meleg és száraz levegő fokozottan kiszárítja a hajat,emellett fénytelenné és törékennyé teszi azt.Jó időben ezért érdemes hagyni,hogy a hajkorona magától száradjon meg,nem kell hajszárítót használnunk.


Forrás: Pingvin Magazin. 2014.július 12.






                                                              Nem tréfa a napszúrás!




                                            
A napsugarak élettel teli színt varázsolnak a fakó bőrre,persze csak akkor,ha felelősségteljesen telik el a napon való tartózkodás.Hiszen néhány fontos tanács betartása nélkül komoly problémákat is okozhat,ha tartósan ki vagyunk téve a nagy melegnek és az erős napsugárzásnak-például napszúrást.Ne várja tétlenül,hogy kialakuljon,előzze meg!    

Fejfedő: Kánikulában és nagy melegben ajánlott óvni a fejet a közvetlen napsugárzástól.Ennek az egyik leghatékonyabb módja a kalap vagy sapka viselése.Persze felmerül a kérdés,hogy minek még egy ruhadarabot magunkra a már egyébként is kínzó melegben,de a megfelelően kiválasztott fejfedő alig vehető észre.Célszerű minél vékonyabb anyagból és minél világosabb színű darabot vásárolni.Jó,ha viselése közben is szellőzik a fejbőr.Érdemes arra is odafigyelni,hogy a homloknak is árnyékot biztosítson vagy nyári séta alkalmával hasznos lehet a kalap vagy a sapka időnkénti benedvesítése,hiszen az hűsítő hatást biztosít a fejnek,tovább csökkentve a napszúrás kialakulásának kockázatát.

Folyadék: Mindenképpen oda kell figyelni a megfelelő folyadékpótlásra.A napsütés és a meleg miatt a szervezet fokozottabb izzadásba kezd,amely által folyadékot veszít.Ezért ajánlott a szervezetet folyamatosan ellátni vízzel.

A só pótlása: Izzadás során nemcsak folyadékot,hanem ásványi sókat is veszít a test.Ezek pótlása is segíthet a napszúrás megelőzésében.Érdemes a melegben több zöldséget vagy gyümölcsöt fogyasztani,akár lé formájában is.Sok ásványi anyagot tartalmaz a ebédre elfogyasztott leves is,amelynek a leve is elegendő,ha éppen nincs étvágyunk.

Fizikai munka : A fizikai munka,legyen az kertészkedés,autómosás vagy munkahelyi elfoglaltság,sosem rossz.Különösen akkor nem,ha elégedett kimerültséget okoz.A nagy melegben azonban ajánlott kerülni a napon végzett megerőltető és megterhelő fizikai munka végzését,a déli órákban a sporttevékenységet is.Ezeket az elfoglaltságokat ajánlott a délutáni,hűvösebb órákban elvégezni.Bizonyos munkakörökben dolgozók-például útépítők,mezőgazdasági munkások,vasúti pályamunkások,biztonsági őrök-vannak kitéve leginkább a napszúrás veszélyének,számukra kötelező a munkáltató által védőital és megfelelő időközönként pihenőidő biztosítása.

A napszúrás nem tréfa,hiszen rendkívüli kellemetlen tünetekkel jár.Egy kis odafigyeléssel azonban elkerülhető!

                                       A napszúrás kiváltó okai,kockázati tényezői:
-,túl hosszú közvetlenül a napon töltött idő,kevés folyadékbevitel.
-,fokozott izzadás.
-,a hőmérséklethez képest túl meleg vagy túl vastag ruha viselése.
-,napon történő túlzott fizikai megerőltetés.

                                              Tudta-e?
A napszúrás a közvetlenül a fejet ért erős és tartósan fennálló napsugárzás miatt alakul ki.Első jele a vörös és forró fej,fejfájás émelygés és hányinger.


Forrás: Pingvin Magazin 2014.július 12.





                                             Valami bűzlik....






     Számos olyan fizikai és szellemi tevékenység létezik,amely próbára teszi az emberi szervezetet,vele pedig az apró verejtékmirigyeket is.Az izgatottság,a stressz,az idegesség,de még a nagy meleg is hajlamos fokozott izzadást kiváltani.Vannak azonban olyan esetek,amikor a verejtékezés már kóros.

A bőr középső rétege,az irha foglalja magába a verejtékmirigyeket,amelyek feladata a verejték termelése.Ennek a folyamatnak az elsődleges feladata a test hőmérsékletének szabályozása.Legfőképpen a túlmelegedéstől óvja a szervezetet.

Az izzadás mértéke örökletes tényezőktől is függ,de nagyon sok más külső hatás is befolyásolhatja,ide sorolható elsősorban a fizikai megerőltetés,a stressz,az intenzív érzelmek és a szellemi megmérettetések.Mindezeken kívül azonban említést érdemel a fűszeres ételek,az alkohol,a kávé fogyasztása,valamint a cigaretta is.

Bizonyos esetekben azonban az izzadás kóros méreteket ölt,és komoly problémát jelenthet a mindennapokban.A fokozott verejtékezés,vagyis a hiperhidrózis jelentkezhet egy-egy testtájon-például a tenyéren,a hónaljban vagy a talpakon-,de ritkább esetekben érintheti akár az egész testfelületet is.Az adott bőrfelület kipirosodhat,és a verejték kellemetlen szagúvá válhat.Sajnos ennek hátterében a korábban említett okok mellett komoly betegségek is állhatnak,például pajzsmirigyproblémák,hormonális eltérések,alacsony vércukorszint,vagy éppen a verejtékmirigyek működését szabályozó idegen károsodással járó megbetegedések.

A z izzadságkiütés a verejtékmirigy kivezető  csövek elzáródásának következtében kialakuló bőrbetegség,amely általában tűszúrásnyi,vörös,a bőrfelszínből előemelkedő,viszkető bőrkiütés formájában jelenik meg.    

Az izzadást teljesen megszüntetni nem lehet,hiszen szüksége van rá a szervezetnek,de a mértékét lehet csökkenteni,a kellemetlen velejáróit pedig orvosolni.A rendszeres tisztálkodás segíthet a problémán.Nagy melegben akár napi több alkalommal is jóleshet egy zuhany.A helyiség klimatizálásával,a vékony pamutból készült,jól szellőző ruhák és a megfelelő cipő választásával is mérsékelhetjük az izzadást.Érdemes kerülni a túlzott fűszeres és nehéz ételeket,amelyek nemcsak fokozhatják az izzadást,de a gyomrot és a bélrendszert is megterheli.
Kóros mértékű izzadás esetén hatékonyan alkalmazható az orvosi iontoforézis kezelés,amely egy rendszeres,rövid ideig tartó,vizes közegben végzett elektromos kezelés.
További igen hatékony orvosi kezelés a botulinumtoxinnal-botox-végzett izzadásgátló kezelés.

Amennyiben a verejtékezés nem múló probléma,illetve fokozott mértékben jelentkezik,érdemes felkeresni bőrgyógyász szakorvosát,aki segíthet a bajban.

                                 Tudta-e?

Az izzadásgátló készítményeknek széles skálája kapható,ám gyakran formalin-,glutáraldehid-,alumínium-és egyéb fémsókat tartalmaznak,amelyek alkalmazása önmagában is a verejtékmirigyek kivezető csöveinek elzáródását és viszkető bőrgyulladás kialakulását eredményezheti.

                                                 Tudta-e?

Az izzadság segít hűteni a testet,ezért izzadnak nagy melegben intenzívebben az emberek.Az emberi testen a tenyéren,talpon,a homlokon és a hónaljban található a legtöbb verejtékmirigy.


Forrás: Pingvin Magazin. 2014.július 12.





                                                 Csuklás





A csuklás tréfás dolog,sok kellemetlenséget tud azonban okozni.Különösen akkor,ha hosszabb ideig próbára teszi a rekeszizmot és az idegeket is.Vajon mi váltja ki ezt a különös és önálló életet élő folyamatot?

A csuklás tulajdonképpen a rekeszizom folyamatosan ismétlődő,reflexes,görcsös összehúzódása.Különös hangját a hangrész,vagyis a hangszalagok közötti nyílás gyors záródásának köszönheti.A legtöbb csuklás sorozat nem okoz egészségügyi problémát.Általában amilyen gyorsan jelentkezik,olyan hamar el is múlik.

Ezt a reflexet az esetek nagy részében olyan tényező váltja ki,amely ingerlik a rekeszizmot ellátó idegeket.Csukláshoz vezethet a gyomor feszülése,amelyet nagy mennyiségű étel vagy ital elfogyasztása,illetve szénsavas italokból származó szén-dioxid okozhat.Ezzel a tünettel jár a gyomorban hirtelen lezajló hőmérséklet-változás is, vagyis túl hideg és túl meleg ételek,italok egymás utáni fogyasztása.Befolyásoló tényező lehet az alkoholfogyasztás,illetve az erős fűszerezett ételek bevitele is.Mindemellett azonban az idegeskedés,a stressz,de a nevetés is kiválthatja ezt a reflexet.

Bizonyos esetekben a csuklás nem tréfa.Vannak olyan páciensek,akiknél nem múló panasszá válhat ez a jelentéktelennek tűnő reflex.Általában ilyenkor hosszú rohamok alakulnak ki,akár napokig,hetekig is eltarthatnak,zavarják az alvást és a munkavégzést is.Ilyen esetekben mindig gondolni kell arra,hogy a csuklás komoly betegség jele is lehet,ezek  kizárása érdekében érdemes felkeresni a kezelőorvost,aki segíteni tud a probléma kivizsgálásában.

Van néhány gyors és egyszerű módszer,amellyel megszüntethető az egyszerű csuklást.Ezeknek az alapja vagy a vér szén-dioxid-szintjének a növelése,hiszen ez is képes megszüntetni a zavaró problémát,vagy a rekeszizom ,,lenyugtatása " .Ha visszatartjuk a lélegzetet,egyrészt a rekeszizmot újra szabályos működésére kényszerítjük,emellett a vérben emelkedik a szén-dioxidszint is,utóbbit el azzal is ha papírzacskóba lélegzünk.

A rekeszizom megfelelő ritmusban történő működését érjük el a figyelem elterelése,például ráijesztés,vagy ha a nyelőcsövet ingereljük hideg víz,citromlé fogyasztásával,jégkocka szopogatásával.A vizet érdemes apró kortyokban,lassan fogyasztani,hogy a jótékony hatást elérjük.

                                   Légzőgyakorlatok.

Mivel a csuklás esetében egy ingerről van szó,a rekeszizom megnyugtatásával is mérsékelhető,illetve megszüntethető lehet a probléma.Ehhez elegendő hanyatt feküdni,kényelembe helyezni a testet,és nyugodt,egyenletes légzésritmust felvenni.Hosszú,mély belégzés után 8-10 másodpercig tartsuk benn a levegőt,majd nagyon lassan engedjük ki.Ezt négyszer-ötször elvégezve lassan üljünk fel.


Forrás: Pingvin Magazin 2014 július 12.






                                           Egész hónapban baj?






A nők közel háromnegyede tapasztal kellemetlen tüneteket már a menstruáció előtt 5-10 napban,amelyek nemcsak rontják az életminőséget,de munkaképtelenné is tehetnek egy időre.Ezeket nevezzük premenstruációs szindrómának,röviden PMS - nek.Az ilyenkor jelentkező problémák igen változatosak:az emésztőrendszeri bajokon át a hangulati zavarokog sokféleképpen megjelenhetnek.

150 tünet
Szorongás és depresszió,álmatlanság és levertség,erős szívdobogásérzés,fej-emlő és ízületi fájdalmak,zsíros haj és aknés bőr,hányinger és hasmenés,testsúlyingadozás és puffadás-közel 150 tünetet sorolnak a PMS szindróma jelei közé.Mindenkinél más és más intenzitásúak ezek a problémák,de közös bennük,hogy rendkívül kellemetlenek.

Hormonok és életmód
Ezekért a tünetekért feltehetőleg a hormonszint megváltozása tehető felelőssé.Ilyen az ösztrogén és progeszteron csökkenése,amelynek kelletlen hatásai a megfelelő fogamzásgátló tabletta alkalmazásával csökkenthetők.
A rossz hangulatért és stresszért a szerotonin - és az endorfinszint változása felel,de a prolaktin,a prosztaglanidok és a mineralokortinoidok is hatnak komfortérzetünkre.A hormonokon túl azonban az egészségtelen életmód,a túlzott szénhidrátfogyasztás,a dohányzás,a mozgás hiánya szintén befolyásolja,ki mennyire szenved a PMS tüneteitől.

Helyes táplálkozás,enyhébb tünetek
Éppen ezért a csökkentett szénhidrátbevitel,az alkohol és a koffein elhagyása,a tejtermékek fogyasztásának mérséklése javíthat a kellemetlen tüneteken.Emellett néhány vegyület kedvezhet,így a magnézium,a kalcium,a B6 - vitamin,a taurin és az omega - 3 zsírsav rendszeres alkalmazása.Fontos a vércukorszint kiegyensúlyozása mellett a rendszeresség,lehetőleg 3-4 óránként táplálkozzunk,és fogyasszunk minél több nyers zöldséget és gyümölcsöt.

Stressz helyett mozgás
A rendszeres,de nem megerőltető testmozgás is jótékony lehet,legyen szó biciklizésről,hosszabb sétáról vagy kertészkedésről.
Már napi 30 perc fizikai aktivitás csökkenti a depressziót és szorongást,és kedvezően hat az anyagcserére is.Ha azonban az életmódbeli és a táplálkozást érintő változások sem hoznak eredményt,forduljunk orvoshoz:a gyógyszeres kezelés is a segítségünkre lehet.
                                            
                                Tipp

Ne hagyjunk ki étkezéseket,mert így megbolygatjuk a vércukorszintet,és az éhség még ingerlékenyebbé tesz!

                                       Tipp

Vezessünk olyan menstruációs naptárt,amelyben a kísérő tüneteket is feljegyezzük.Ha ezek ciklikusan ismétlődnek,akkor vélhetően nem más betegségre hanem PMS - re utalhatnak.


Forrás: Pingvin Magazin 2014.július 12.




                                            Kis pötty,nagy kockázat.






                                                             
A bárányhimlő az egyik leggyakoribb,cseppfertőzéssel terjedő betegség a gyerekek körében.A viszkető kiütésekkel járó vírus azonban komoly problémákat okozhat felnőttkorban is.Nemcsak a szövődmények kialakulásának a kockázata nagyobb,hanem a himlő lefolyása és tünetei is súlyosabbak lehetnek.

Mi fán terem a himlő?
A bárányhimlő azon fertőzések közé tartozik,amelyek a herpeszvírusok egyik fajtája,a varicella-zoster vírus okoz.A vírus a gerinc mellett idegdúcokban is eljut,majd évek,évtizedek múlva újraélednek,és övsömört okozhat.A bárányhimlőn átesettek 10-20 százalékában jelenik meg az övsömör.
Akik azonban már átestek rajta,azok általában védetté válnak.A bárányhimlő 14-21 napos lappangási idő után jelentkezik,de az első pöttyök kialakulása előtt 1-2 napban már fertőz.
Kezdetben apró,piros pöttyök jelennek meg a betegen,amelyek napokon belül áttetsző folyadékkal teli hólyagokká válnak.Ezek aztán elszíneződnek,behorpadnak a közepük,majd szürkés-barnás pörkök jelennek meg rajtuk.Utóbbiak 1-2 hét alatt az esetek nagy részében nyomtalanul eltűnnek.A fertőzés kezdetén magas láz és fejfájás is tapasztalható,érdemes a beteget otthon ápolni,de pár perces séta a friss levegőn megengedhető.Mivel a vírus a nyálkahártyát is megtámadja,így jellemzők a szájban megjelenő hólyagok,amelyek étvágytalanságot okoznak.

Felnőtt korban rosszabb.
Bár a bárányhimlő egy tipikus gyermekbetegség,akik kiskorukban nem estek át rajta,vagy nem oltatták be ellene magukat,azok felnőttkorban elkaphatják a fertőzést,amely súlyosabb tünetekkel és hosszabb ideig tart,mint a kicsiknél.Ráadásul minél idősebb valaki,a szövődmények kialakulásának kockázata annál nagyobb.A felnőttkorban elkapott himlő egyik szövődménye a vírusos tüdőgyulladás,amikor antivirális gyógyszeres kezelésre is szükség van.

Várandóság idején.
A bárányhimlő a várandós kismama és a magzat számára is veszélyes lehet.A magzat veszélyeztetettsége attól függ,hogy az anya a terhesség melyik időszakában betegszik meg.Az első 5 hónapban az anyai varicella végtagkárosodásokat,maradandó szem-és központi idegrendszeri károsodásokat okozhat a magzatban.
A szövődmények kockázata a terhesség második felében egyre csökken,a szülés körüli időszak azonban ismét nagy kockázatot jelent az édesanyára és a születendő gyermekre egyaránt,abban az esetben,ha a varicella a szülést megelőző 5 napon belül,vagy 2 nappal utána kezdődik.Ilyenkor ugyanis az anyai vírusfertőzést követően még nem alakul ki a védettség az újszülöttben,nem található még meg a vérében az anya által termelt ellenanyag.A terhesség alatti herpes zooster nem jelent a magzatra kockázatot,mivel ilyenkor vírusok nem kerülnek a vérbe.Viszont az anyában jelenlévő ellenanyagok a későbbiekben védő hatásúak az újszülöttre nézve.A bárányhimlő spontán,illetve tüneti kezeléssel a legtöbb esetben meggyógyul.Van lehetőség speciális vírus elleni gyógyszeres kezelésre a legyengült immunrendszerű betegek,vagy súlyos szövődmények kialakulása esetén.

Megelőzés.
A varicella fertőzés megelőzésére létezik védőoltás,2 adagból álló oltási sorozatot kell alkalmazni,a jelenlegi ajánlások szerint a védőoltás 15 és 18 hónapos korban ajánlott beadni,a kötelező oltásokkal egy időben.

                                 Tudta-e?

Magyarországon nem kötelező a bárányhimlő elleni védőoltás,vannak azonban olyan országok ahol igen.

Bárányhimlős emberek közelében lévő,oltással rendelkező,vagy már a betegségen átesett ember nem viszi tovább a fertőzést másra.

A védőoltás várandósság alatt nem adható be.


Forrás:Pingvin Magazin 2014.július 12.






                                         A napsütés átka.






Extrém,illetve erős UV sugárzás esetén délelőtt 11 és délután 15 óra között akár 20 perc alatt is leéghetünk,amelyet nemcsak bőrpír,égő érzés is jelez-legkésőbb az esti tusoláskor:Nem kell azonban szó nélkül hagynunk a kellemetlenséget,otthonunkban is számos természetes enyhítő praktikát bevethetünk.

A megelőzés a legfontosabb a napégések esetén,ezért ügyeljünk arra,hogy fokozatosan szoktassuk hozzá bőrünket a naphoz.Mielőtt kifekszünk a vízpartra,jusson eszünkbe:bizonyos anyagok például az orbáncfű vagy a citrusfélék olajai,bizonyos kozmetikumok,parfümök,egyes gyógyszerek,mint néhány antibiotikum vagy nyugtató,illetve az illóolajak is fényérzékenyítő hatásúak,kerüljük ezeket,ha napozni készülünk.
Tartós gyógyszerszedés esetén ajánlott tájékozódni,hogy az adott készítmény ( ek ) alkalmazása mellett szabad-e a napon tartózkodni.Ugyanakkor szervezetünket belülről is érdemes felkészíteni a napozásra,amelyet megtehetünk antioxidánsokban és vitaminokban gazdag ételek fogyasztásával.A béta-karotin köztudottan védi a bőrt a napsugárzás káros hatásai ellen,és elősegíti a barnulást.Nagy mennyiségű béta-karotint tartalmaz a sárgarépa,a spenót,a brokkoli,a kajszibarack,és a sárgadinnye is,fogyasztásuk azonban nem helyettesíti a napvédő krémet.

Az enyhébb leégéseket,amelyek vöröses lila színnel járhat,érdemes helyileg kezelni.Ilyenkor legfontosabb a fájdalomcsillapítás,valamint a bőrnyugtatás.Erre alkalmas lehet a levendula,a körömvirág,a kamilla,az orbáncfű és az aloe vera,amelyből ha otthon tartjuk,a belső,kocsonyás részeit rálehet tenni a sérült bőrre.

A felsorolt gyógynövényekből-leforrázva,majd lehűtve-készíthetünk borogatást házilag is,de gél krém,kenőcs formájában szintén beszerezhetők.Testápolásra könnyű,illatanyagmentes,kifejezetten napégésre való hidratáló krémet használjunk,segít,ha a hűtőben tartjuk,ezzel is növelhetjük hűsítő hatását.

Számos tévhit él még a leégéssel kapcsolatban,sokkal azonban több kárt tehetünk,mint hasznot.Ilyen például a tejfölös pakolás:jóleshet ugyan a hideg,de a magas zsírtartalmú anyagoktól nem tud lélegezni a bőrünk,így a megfelelő gyorsasággal regenerálódni sem.

Bármely praktikát is alkalmazzuk,ne feledjük,ha a bőrön kiütések jelentkeznek,súlyosabb fokú égésről van szó,forduljunk orvoshoz!


                             Tipp
Ha leégett a bőrünk,fogyasszunk sok folyadékot!
A gyermekekre fokozottan ügyeljünk,hiszen a leégés növeli a melanoma kockázatát!Széles karimájú kalappal,vagy akár a strandon is viselhető trikóval óvjuk a picit a leégéstől!

                           Tudta-e?
A hideg fájdalomcsillapító hatású,ám vigyáznunk kell a jegeléssel,mert a gyulladt bőr érzékeny lehet a fagyásra.A hűvös helyiségben tartózkodás ajánlott ilyenkor,bár ez nem gyorsítja a bőr regenerálódását,de napra menni természetesen kifejezetten tilos a gyógyulás végéig!


Forrás: Pingvin Magazin 2014.július 12.