2016. február 29., hétfő

Böjt-40 nap húsvétig.


                                           Böjt-40 nap húsvétig.


böjt az érzéki élvezetek,különösen a táplálkozás korlátozását jelenti.Eredetileg vallási fogalom.Az önkéntes megvonás napjaiban-heteiben az energiát nem az élelmiszerekből,hanem testünk táplálékraktárából nyerjük.Már a perzsák,az egyiptomiak,a görögök,sőt az indiánok is ismerték a böjt,azaz a lelki elmélyüléshez vezető utat.
A nagyobb vallási böjtöt tavasszal és ősszel vannak,egybeesnek az egészségügyi szempontból ajánlott időszakokkal.A böjt vallásos gyakorlata a bűnbánatot,az áldozathozatalt és a megtisztulást szolgálja.Ebben az időszakban nem főztek,sütöttek állati eredetű zsiradékkal:a nagyböjt kezdete  előtt a kamrába tettek mindent,amire 40 napig nem volt szükségük ( zsíros edényeket,szalonnát stb ).
Naponta kétszer ettek:ebédre levest,böjtös pitét.Vacsorára olajos káposztát,savanyú paprikát,diót és mézet.A hagyományos böjt étrendben helyet kapott még sokféle főzelék,aszalt gyümölcs,tojás-és halétel.
Böjti időszak alatt tilos volt mulatságokat tartani.

Az egészségéért.
Az ókorban Hippokratész ( de a keleti ájurvéda medicina is )fontos öngyógyító módszernek tartotta a böjtöt,ami azonban a gyógyszertan fejlődésével háttérbe szorult.A böjt terápiát csak a reneszánsz idejében fedezték fel újra;Paracelsus ( 1493-1541 ) a legjobb természetes gyógymódnak tartotta.A 20.században elterjedt sokféle böjt ( léböjt,salátaböjt,tejsavókúra stb ),nem vallási eredetű,hanem egészségügyi szempontok szerint alakult.Tavaszelőt sokakat gyötőrt fáradság.A téli,nehezebb ételek energiaigényes emésztése,a vitamin és mozgáshiányos élet fáradttá,kedvetlenné tesz.Szükségünk van a megújulásra.
Jellegzetes böjti ételnek számított a cibereleves,a korpából készült savanyú leves,a tej leves,a túrós vagy mákos csikmák ( házi,gyúrt tészta,amelyet kinyújtás után csíkokra vágnak,frissen,forrásban lévő vízben kifőznek,majd cukrozott,darált mákkal megszórva fogyasztanak ),az aszalt gyümölcs,a tojás,a többféle halétel és a sóban főtt bab vagy a paprikás lepény.

Rakott palacsinta:
Hozzávalók:25 dkg liszt,3 db tojás,3 dl tej,2 dl szódavíz,só,1 evőkanál cukor.
A sütéshez étolaj.A töltelékhez:1 kg tehéntúró,10 dkg mazsola,20 dkg kristálycukor,tejföl,4 db tojássárgája,2 db citrom reszelt héja,2 csomag vaníliás cukor.
A hozzávalókból vastagabb palacsintákat sütünk.A mazsolát beáztatjuk.A túrót áttörjük,elkeverjük a tojások sárgájával,a cukorral,a vaníliás cukorral,a reszelt citromhéjjal és a lecsepegtetett mazsolával.Ha száraz,adhatunk hozzá tejfölt.A palacsintákat megkenjük,és rétegezzük.Reszelt csokival díszítjük.

Krumplis pogácsa.
Hozzávalók:2 dkg élesztő,2 dl tej,60 dkg liszt,20 dkg zsír,só,ízlés szerint,1 kávéskanál cukor,kevés őrölt bors,30 dkg főtt áttört kihűtött burgonya.
A lisztet tálba szitáljuk,a közepében mélyedést alakítunk,beleöntjük a meglangyosított tejet,majd a tejbe belemorzsoljuk az élesztőt,hozzáadjuk a cukrot,kevés lisztet,10-15 percig pihentetjük.Hozzáadjuk a zsírt,sót és borsot,és kemény tésztát gyúrunk.Kinyújtjuk,kiszaggatjuk,és sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk a pogácsákat.Hagyjuk duplájára kelni.A pogácsák tetejét megkenjük felvert tojással,megszórjuk szezámmaggal,és 180 celsius-fokra előmelegített sütőben kb: 20-25 perc alatt aranyszínűre sütjük.

Cibereleves:
Hozzávalók:1 dl tejföl,1 dl tej,4-5 gerezd fokhagyma,fél citrom,1 evőkanál liszt.
Másfél liter vizet felteszünk főni,hozzáadjuk a vágott vagy zúzott fokhagymát,és felforraljuk.Behabarjuk egy evőkanál liszttel elkevert tejjel és tejföllel,fél citrom levével ízesítjük savanykásra,majd kis lángon átmelegítjük.Pirított kenyérkockákkal tálaljuk.

Forrás: TVR ÚJSÁG 2016.február 29-március 6.   9.Hét.










2016. február 16., kedd

Babapiskóta egyszerűen nagyszerűen.


                                          Babapiskóta egyszerűen nagyszerűen.




A babapiskóta piemontei kekszkülönlegesség.Több néven is felbukkan a gasztronómia történetében:a középkorban savoiradiként találkozhatunk vele.Nevét az olasz királyi családról,a Savoyaikról kapta.A kultúrtörténeti írások szerint az angolszász ladyfinger elnevezést annak köszönheti a piskóta,hogy a kisült példányokról hölgyek ujjára lehet asszociálni,bár az esetek nagy többségében a babapiskóta mérete egy jól  megtermett súlyemelő ujjával vetekszik.
A piemonti tartomány közelsége és a királyi udvarban történő  debütálás után a franciáknál is hamar megvetette a lábát a babapiskóta.Olyannyira,hogy Diderot Enciklopédiájában a Charlotte tortánál kifejezetten ez a keksz szerepel,mint alapanyag.
Franciaország után jött Anglia,pontosabban az olaszoknál időző Keats,akit megihletett a likőrbe,borba mártható édesség.A minimális alapanyagból,sütőpor,illetve élesztő nélkül készülő sütemény a zsidóknál is kedvelt,főleg a húsvéti időszakban készítik.

                                     Mire használjuk?
A babapiskóta nagyon jó alapanyag többféle desszertnek,igazi valója akkor tárul elénk,ha hagyjuk,hogy magába szívjon némi nedvességet.Ilyenkor eltűnik a fűrészporos jellege,és a helyét átveszi valami omlósan finom,könnyű,mámorítóan krémes állag.
Ha pohárkrémhez használjuk,akkor is meg lehet egy kicsit locsolni valamilyen,a krémmel harmonizáló sziruppal,likőrrel,de ha van ideje állni a hűtőben és a krém állaga is elég lágy,akkor nem nagyon kell előkezelni.
Az olaszoknál gyakorta adják zuppa ingleséhez vagy zabaglionéhoz,de tiramisut is készíthetünk poharakba porciózva a felhasználásával.Ha gyors desszertre vágyunk,akkor egy kevés babapiskótából kis pudinggal,gyümölccsel és esetleg gyümölcspálinkával vagy likőrrel remek dolgokat készíthetünk.
A babapiskóta azonban hivatalosan is több sütemény alapanyaga,ilyen a már korábban említett Charlotte,a tiramisu,illetve a firenzei eredetű Zucotto,aminek a formáját állítólag a firenzei dóm kupolája ihlette.

                                                Kávés alagút.

Hozzávalók:12 szelethez:
10 dkg vegyes aszalt gyümölcs
2 dl tejszín
25 dkg tehéntúró (vagy rikotta)
10 dkg porcukor
1 tasak expressz zselatin fix
2-3 dl gyenge feketekávé
1 evőkanál cukor
30 db babapiskóta

Elkészítés: 
Az aszalt gyümölcsöket apróra összevágjuk. Egy 30x10 cm-es téglalap alakú formát kibélelünk frissen tartó fóliával. A túrót áttörjük, kikeverjük a cukorral, hozzáadjuk az aszalt gyümölcsöket. A tejszínt 

A kávéban feloldjuk a cukrot, egyesével megmártjuk benne a piskótákat (ne áztassuk el), és kirakjuk vele a forma alját és két oldalát. Betöltjük a krémet, elsimítjuk, és a maradék, kávéba mártott piskótával lezárjuk. Megnyomkodjuk. 

Pihentetjük 2-3 órán át, de akár egy éjszakán át is. 

Tálaláskor deszkára kiborítjuk, eltávolítjuk a fóliát és felszeleteljük. Ízlés szerint bevonhatjuk csokoládémázzal!


                                                  Cseh krémes.
Hozzávalók:

HOZZÁVALÓK

  • Hozzávalók:
  • 30 dkg liszt
  • 10 dkg zsír
  • 1 tojás
  • 1 dkg szalalkáli
  • 1 evőkanál kakaó
  • 8,5 dl tej
  • 26 db babapiskóta
  • 1/2 dl rum vagy 1 rumaroma
  • 4 evőkanál grízes liszt
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 30 dkg porcukor
  • 20 dkg margarin
  • 10 dkg tortabevonó csokoládé
  • 3 evőkanál étolaj
    Elkészítés: A lisztet, a zsírt, 10 dkg porcukrot, a tojást, a szalalkálit és a kakaót kevés tejjel összegyúrjuk. 25x35-ös tepsi hátán 2 lapot sütünk belőle 180 fokon, kb. 7 perc alatt.
    A krémhez 3 dl tejet a grízes liszttel és a vaníliás cukorral sűrű péppé főzzük, kihűtjük. A margarint 20 dkg porcukorral jól kikeverjük. A 2 krémet összedolgozzuk.
    Az egyik lapot megkenjük a krém felével, erre sorba rakosgatjuk a rumos tejbe áztatott babapiskótát /vigyázzunk, a piskóta ne nagyon ázzon el!/, elegyengetjük rajta a maradék krémet, majd befedjük a második lappal.
    A mázhoz felolvasztjuk a csokoládét, amibe belekeverjük az étolajat, majd bevonjuk a sütemény tetejét. Pár órát hagyjuk állni, hogy megpuhuljon a süteményünk, utána hűtőben tárolható.
                                                        Hamis tiramisu.
    Hozzávalók:   
    • 40 darab babapiskóta
    • 4 dl feketekávé
    • 1,5 dl rum
    • 25 dkg natúr vajkrém
    • 17 dkg kristálycukor
    • 3 tojás
    • 3,3 dl habtejszín
    Elkészítés: A vajkrémet jól kikeverem a cukorral. A tejszínt habbá verem, egyesével hozzáadom a tojások sárgáját, a cukros vajat, és az egészet a tojások habbá vert fehérjéhez keverem óvatosan.
    Egy mély tálba váltva sorozom az alábbiakat: rumos feketekávéba mártogatott babapiskótát (szépen kibélelem a tál alját, erre egy réteg krém jön, majd megint piskóta. Tetejére krém kerüljön.
    Fél napra hűtőbe teszem, ez idő
    alatt a piskóta átpuhul, összeáll a krémmel. A tetejét kakaóporral megszórom.
    Forrás:TVR ÚJSÁG 2016.február 8-14.         6.Hét.
                                                       

Krumpli:nincs élet nélküle.


                                Krumpli:nincs élet nélküle.




Olcsó,jó ízű,sokáig eltartható,mindig van otthon,sokféleképpen felhasználható.Kedvező élettani tulajdonságainak köszönhetően akár krumplin is lehetne élni,főként,ha ízletesen,változatosan készítjük.
Sütőben,olajban,tepsiben sütve,főzve,burgonyapüréként;paprikás krumpli,rakott krumpli,rösti,sztrapacska,burgonyasaláta,tócsni,gnocchi formájában-és még hosszan lehetne folytatni a sort,hogyan is készítjük a burgonyát,kolomprét,pityókát.A világ szinte minden sarkában találunk népszerű burgonyás fogást.A krumpli sülhet ropogósra,főhet krémesre,lehet előétel,főétel,és desszerthez is felhasználható.
Szinte minden fűszer illik hozzá.
Ha leves lesz belőle,majoránna,babérlevél a társa,a magyaros krumplis fogásokból pedig nem hiányozhat a paprika.Ha köretként,rakottként készül,a petrezselyem,a rozmaring,a fokhagyma remekül harmonizál vele.
Szinte minden zöldségféle kombinálható.Csak a fantáziánkon és ízlésünkön múlik,hogyan tálaljuk.

                         Melyikből mi?
Rakott ételekhez a rózsaszínes héjú,kevésbé lisztes,nem szétfövő típusok az ideálisak ( nálunk a rózsaburgonya a leg elterjedtebb.).Pürékhez,tésztákhoz,sült krumplihoz,chipshez a sárga héjú,úgynevezett szétfövő vagy lisztes fajták tökéletesek.A zamatos kifliburgonyából készülnek a legjobb saláták,de egytálételekhez is remek ez a fajta.
A héjában sült,forrón áttört krumpliból gnocchi,krumpligombóc vagy krumplis pogácsa készíthető.Persze a lángosról vagy a hagyományos burgonyás tésztából készülő,szilvával,barackkal vagy lekvárral töltött gombócról sem szabad megfeledkezni.
A burgonya jótékony összetevőit leginkább akkor őrzi meg,ha héjastól sütjük vagy főzzük.Ha kevés az idő,és pürét készítünk,kockázzuk fel,és főzzük meg sós vízben.Krémlevesekhez is így érdemes használni,de a burgonyakrémleves is remek választás lehet 1-1 hideg napra.
A főtt,összetört burgonyával leveseket,főzelékeket is könnyedén sűríthetünk,így elhagyható a liszt ezekből a fogásokból.

                                         Puffancs.
Hozzávalók:50 dkg burgonya,2 evőkanál vaj,3 evőkanál liszt,1 teáskanál sütőpor,szerecsendió.
A fölkockázott burgonyát puhára főzzük,leszűrjük.Összetörjük,majd elkeverjük a vajjal,2 evőkanál liszttel,szerecsendióval,sóval,borssal ízesítjük.Összedolgozzuk.A tésztát körülbelül 1,5 cm vastagra kinyújtjuk,és 4 cm-es pogácsaszaggatóval 12 pogácsát szaggatunk belőle.Felforrósítunk 1 bevonatos serpenyőt,és a puffancsokat mindkét oldaláról megsütjük.Azonnal tálaljuk.Joghurtos mártással,de édesen,lekvárral is kínálhatjuk.

                                                        Zöldséges comb.
Hozzávalók:8 db csirkecomb,só,őrölt bors,1 evőkanál ketchup,2 evőkanál étolaj,1 teáskanál őrölt pirospaprika,3 kg krumpli,5 db sárgarépa,3 db fehérrépa,8 gerezd fokhagyma,1 fej vöröshagyma.
A csirkecombokat a hozzávalókból összekevert fűszeres páccal bekenjük.A krumplit feldaraboljuk,a répát és a gyökeret felkarikázzuk és kizsírozott hőálló edénybe tesszük.A zöldségféléket enyhén megsózzuk,feldarabolt hagymát,fokhagymát tesszük a tetejére.A csirkecombokat bőrével felfelé ráfektetjük.Lefóliázva sütjük 20 percig,a fóliát levéve készre pirítjuk.

                                       Krumplileves.
Hozzávalók:30 dkg burgonya,10 dkg füstölt szalonna,40 dkg kukorica,1 evőkanál olaj, 5 dl tejszín,1 evőkanál vágott petrezselyem.
A burgonyát meghámozzuk,megmossuk,kis kockákra vágjuk.A szalonnát is felkockázzuk.Felforrósítjuk az olajat,és zsírjára pirítjuk benne a szalonnát.Hozzáadjuk a burgonyát,megsózzuk,és körülbelül 10 percig pároljuk.Vizet öntünk hozzá,és addig főzzük,amíg a burgonya megpuhul.Belekeverjük a kukoricát a tejszínt és még 5 percig forraljuk.Tálaláskor petrezselyemmel díszítjük.

Forrás:TVR ÚJSÁG 2016.február 15-21.      7.Hét.







2016. február 13., szombat

Bámia: meleg kedvelő,de nálunk is ígéretes.


                               Bámia: meleg kedvelő,de nálunk is ígéretes.



Kedves bácskai hobbikertészek a koleszterin szegény étrend kapcsán kérték,hogy ismertessük az okra nevű zöldséget.Mint elmondták,Boszniában zarándokúton járva,Medugorje és a Neretva folyó deltája környékén,éttermekben és szállásadóiknál fogyasztottak ilyet.Ott a Balkánon bámia a neve.Rendszerint tepsiben lerakva sütik paradicsommal,vagy kirántva,de lecsót és pörköltet is készítenek belőle.Termése kinézésre emlékeztet a paprikára,bár húsának és magvainak az íze inkább olyan mint a cukkinié és a zöldborsóé.
A vetőmag csomagolásán ez olvasható:Bámia-Okra-Bhindi-Abelmoschus esculentus-Hibiscus esculentus.
Egyéves félfás szubtrópusi növény,egy a mályvafélék közül,bár rendszertani besorolás szerint a hibiszkuszokkal rokon.Kertészeti szempontból a hüvelyesekhez sorolják,mert szinte azonos a talajigényük és az ültetési idejük.Jó vízáteresztő,homokkal kevert kerti földbe érdemes szabadba vetni május második felében,istállótrágyával dúsított komposztban gazdag laza szerkezetű földbe.
Olyannyira meleg igényes,hogy 21 Celsius-fok alatti hőmérsékleten ki sem csíráznak a magvai.Gyökérzete rendkívül sérülékeny,így ne próbáljuk átültetni ( palántázni )! Ne tartsuk túl nyirkosan.Szára és levélzete gyorsan nő.Virága látványos,bár csak egy éjszaka nyílik,majd miután elvirágzott,gyorsan fejlődő termése napok alatt kizöldül.Július végétől folyamatosan terem,egy-egy tövön 10-14 darab is.Akkor érdemes szedni,amikor még egészen friss,legfeljebb 6-10 napos.Érdemes két-három tövön beérlelni a termést,hogy szeptember elején magot foghassunk a következő idényre.Óvatosan,kesztyűvel szedjük,mert az egész növényt olyan szőr borítja,amely allergiát okozhat.

Forrás: TVR ÚJSÁG 2016.február 15-21.     7.Hét.



2016. február 7., vasárnap

Fánk minden mennyiségben.


                                    Fánk minden mennyiségben.

Farsang idején még az is tanulmányozni kezdi a fánk sütés rejtelmeit,aki különben a pékségben veszi meg a kávé mellé való fánkot.
A farsangi fánk története egyes források szerint Bécsben kezdődött.
Amikor egy Krapfen nevű pék meghalt,a felesége vette át a finom kenyeréről híres pékség vezetését.Egyik nap a kenyér nem készült el idejében.A vásárlók addig zúgolódtak,míg a pékné kijött a sodrából,és valakinek a fejéhez akarta vágni egy kenyértésztát ám elvétette a célt,és a tészta a kályhán lévő,forró zsírral teli lábasba pottyant,majd pár perc alatt aranybarnára sült.
Nem kell mondani,hogy ettől kezdve már rendelték a Krapfent ( németül ez a fánk neve ).
A lyukkal nem rendelkező fánkot szalagos fánkként is ismerjük.
A Krapfen leszármazottai a horvát krafne,a szerb krofne,illetve a szlovén korf.
A lapos és ropogós csörögefánk nem csak nálunk kedvelt farsangi finomság:Svájcban az egészen átsütött csörögetallérok hagyományos karneváli süteménynek számítanak.

                                      Néhány fogás.
A fánk elkészítése nagy odafigyelést igényel,ezért ajánlatos betartani a receptekben nem szereplő,tapasztalati szabályokat.Minden hozzávalónak szoba hőmérsékletűnek kell lennie,mert a fánk nem bírja a hideget.Ha kelesztés közben megfázik,akkor sem sikerül,sőt ha az olaj nem elég forró,szintén nem fúvódik fel.

Könnyebb lesz a fánk,ha a tojássárgáját egyenként adjuk a liszthez,és egy habbá vert tojásfehérjét is hozzákeverünk.
A fánktésztát óvatosan kell nyújtani,sodrófával alig érintve,épp csak simítva.A tésztát a pogácsaszaggatónál nagyobb,belisztezett szaggatóval vagy pohárral szaggassuk ki.A sütést a korábban kiszaggatott fánkdarabokkal kezdjük,mert azok kelnek meg legelőbb.A forró olajban mindig a megkelt fánk felső része kerüljön alulra,mert így sütés közben a másik fele is tovább tud kelni,és könnyebb lesz a tészta.A felső részt mindig fedő alatt süssük,hogy a derekán szalag képződhessen,aztán fordítsuk meg,majd fedő nélkül süssük tovább.

                                            Joghurtos fánk.
Hozzávalók:2 pohár barackos joghurt,2 tojás,25 dkg finomliszt,2 csomag vaníliás cukor,1 csomag sütőpor,kis citromhéj,és rum ( elhagyható ),a sütéshez olaj.
A tojásokat beleütjük a tálba,hozzáadjuk a vaníliás cukrot,a joghurtot,a citrom héját,a rumot,majd a sütőporral elkevert lisztet.
Olajat forrósítunk,és evőkanállal beleszaggatjuk a tésztát.A fánk sütés közben felemelkedik.Sütés után papírtőrlőre szedjük,majd melegen porcukorban ( lehet vaníliás vagy fahéjas is ) hempergetjük..Lekvárral is tálalhatjuk.

                                             Csörögefánk.
Hozzávalók:40 dkg liszt,10 dkg vaj,5 tojássárgája,5-5 dkg por-és vaníliás cukor,1 pohár tejföl,fél dl rum,4 dl olaj,só.
Morzsoljuk a liszthez a vajat,adjuk hozzá a tojássárgáját,a porcukrot,a tejfölt,a rumot,majd sózzuk meg.
Gyúrjuk össze,és alakítsunk belőle cipót.Hagyjuk pihenni 20-25 percig,majd nyújtsuk egy centi vastagságúra,utána derelye vágóval vágjuk kétujjnyi darabokra.Mindegyik közepébe ejtsünk egy vágást,és a tészta végét ezen a kis résen húzzuk át.Forró olajban süssük aranysárgára,és cukorral meghintve tálaljuk.

                                              Beignet.
Hozzávalók:2 dl tej,30 dkg tejföl,2 dkg friss élesztő,8 d sütőpor,45 dkg finom liszt,5 dkg cukor,csipet só.
A tejben cukorral felfuttatjuk az élesztőt.A liszthez adjuk a sütőport és a sót,majd hozzáöntjük az élesztős tejet és a tejfölt.Alaposan átdolgozzuk,a kész tésztát tiszta konyharuhával lefedjük,és egy órát kelni hagyjuk.
A kész tészta lágyabb,mint a megszokott fánktészta:alaposan lisztezett deszkára borítjuk,a tetejét is kicsit belisztezzük,majd óvatosan ujjnyira nyújtjuk.A tésztát négyzetekre vágjuk,s forró olajban kisütjük.

Forrás: TVR ÚJSÁG 2016.február 1-7.                     5.Hét.



2016. február 1., hétfő

Tudósok,hírességek.Film-szinház-muzsika.



                                   Egész életében az állatok nagy barátja volt.



               
                                                          Konrad Lorenz Osztrák tudós.

,,Egészen kicsi voltam,a betűket sem ismertem,amikor esténként Nils Holgersson utazásait olvasták fel nekem és  én ettől kezdve vadlúd szerettem volna lenni.Mivel kiderült,hogy ez lehetetlen,azzal is megelégedtem  volna,ha van egy vadludam.Amikor ez a vágyam is reménytelennek bizonyult,házi kacsákkal is beértem."
Így ír önéletrajzában Konrad Lorenz,a modern etológia megalapítója.
Konrad Lorenz magatartás-kutatással foglalkozó Osztrák tudós,a műveit nálunk is sokan ismerik és szeretik ( Ember és kutya;Salamon király gyűrűje;A civilizált emberiség nyolc halálos bűne;A nyári lúd etológiája ).
1903.november 7. - én született Altenbergben.Amint az a fenti idézetből is látható,már kisgyerekkorában különös érdeklődéssel fordult az állatok felé;kutyák,macskák,rovarok,halak,madarak,nyulak és majmok viselkedési szokásait tanulmányozta-összehasonlító etológiai felfedezéseit tízéves korától precízen feljegyezte naplójába-,így nem meglepő,hogy középiskolái elvégzése után állattani és őslénytani tanulmányokra készült.Orvos édesapja kívánságára azonban a New York - i Columbia Egyetem orvosi fakultására iratkozott be.Orvosi tanulmányait zoológiával és ortnológiával kiegészítve Bécsben fejezte be 1928 - ban.
Altenbergi házának már akkoriban furcsa lakói voltak:a különböző négylábúak társaságában récék,csókák.Erről az időszakról szóló írásaiban idill bontakozik ki.Gondoljunk csak arra,amikor a kiskacsák anyjukként követik őt,és totyognak utána a tóparton-mit sem tudva arról,hogy ők most az imprinting ( bevésődés ) tanulmányozásának főszereplői.
Harmincnégy évesen a bécsi egyetem előadója lett,majd három évvel később a königsbergi egyetem pszichológusa tanszékét vezette.Ám 1941 - ben besorozzák,és a következő év tavaszán az orosz frontra,majd szinte azonnal hadifogságba került.Négy év fogság után,mint írja, ,,egy könyv kéziratával és egy madárral "tért haza.
Tudományos pályája ettől kezdve rendkívül sikeres volt,különböző etológiai intézeteket vezetett,majd kinevezték a -számára létrehozott-Marx Planck Összehasonlító Magatartáskutató Központ igazgatójává.1973 - ban megosztva elnyerte az orvosi és pszichológiai Nobel-díjat.1981 - ben megalakította a Konrad Lorenz intézetet Bécsben.85 éves korában,otthonában érte a halál.
Konrad Lorenznek,akit a ,,zöld mozgalom atyjának"is tekintünk,nemcsak az etológia területén kifejtett úttörő munkásságáért lehetünk hálásak,hanem ma már több generáció természet iránti érdeklődését felkeltő könyveiért is.


http://www.konradlorenz.hu/


Forrás: TVR ÚJSÁG 2016.január 25-31.    4. Hét.





                            Maga volt a szépség,finomság,elegancia.




Audrey Hepburn bájos volt és elragadó.

Edda van Heemstra Hepburn Ruston,vagy,ahogy az egész világ ismeri:Audrey Hepburn tündöklő csillag volt korának sztárjai között.És a mosolya!
Tanítani kellene a színiakadémián-már ha tanítani lehetne ilyesmit.
Audery Hepburn 1929.május 4.-én született Belgiumban,Apja,a kalandor angol életművész,néhány évvel később elhagyta családját,és a kis Audrey anyjával,a holland származású bárónővel és két mostoha bátyjával a nagyapjához költözött,Arnhembe.Audrey az ottani konzervatórium növendéke lett,balettozni tanult,szabadidejében pedig festegetett.Ám 1940-ben a németek bevonultak Hollandiába,és a náciellenes család,mivel aktívan részt vett az ellenállásban,bujkálni kényszerült.,,Anna Frank naplója nem olvasmány számomra.Az életem"-mondta később,a nehéz időkre visszaemlékzve Hepburn.
A háború után,tizenhét évesen tánctanulmányait Londonban folytatta.Ám amikor kiderült,hogy magassága ( 178 cm ) miatt nem lehet prímabalerina,úgy döntött,színészként próbál szerencsét.Először egy  holland nyelvlecke-filmben játszott,majd zenés színházakban lépett fel.Karrierjében fordulópontot jelentett,amikor a Monte Carlo Boby forgatásán a francia  írónő,Colette meglátta.Felkérte a Gigi című darabja címszerepére.1951 novemberében New Yorkban volt a bemutató,hat hónapos Broadway-sikersorozat következett.
Secret People a címe első jelentősebb filmjének,amelyben a táncosnő szerepében tánctudását is csillogtathatta.Első amerikai filmje a Római vakáció,amelyben első sztárszerepét,Anna hercegnőt játszotta.Wyler,a rendező szerint ,,Mindaz megvan benne,amit keresek:báj,ártatlanság és tehetség.Egyszerűen elbűvölő!".Partnere,Gregory Peck sem tudott varázsának ellenállni,és noha tagadták,romantikus szálak szövődnek közöttük a forgatás alatt,a film pedig Oscar-díjat hozott Hepburnnek.Később még négyszer jelölték Oscarra.Filmjei-Sabrina,Háború és béke,Álom luxuskivitelben,My Fair Lady,Várj,míg sötét lesz-sikerfilmek lettek.
Háromszor ment férjhez,első férje,Sean nevű fiának apja Mel Ferrer,a Háború és béke Andrej hercege;Luca fiának apja a harmadik férje,Anrea Dotti olasz pszichiáter.
Életének utolsó  éveiben az ENSZ jószolgálati nagyköveteként járta a világ ínség sújtotta országait.Hatvanhárom éves korában betegedett meg rákban,és 1993.január 20-án svájci otthonában hunyt el.Végakaratát teljesítve vagyonának nagy részét a világ éhező gyermekeinek javára fordították.Szobra az UNICEF New York-i székháza előtt áll.

Forrás: TVR ÚJSÁG 2016.február 1-7.   5.Hét.







                                               Az ezotéria magyar nagyasszonya.



                                   
                               Szepes Mária 99 évig élt.

Szepes Mária ,,komédiás" családba született 1908 - ban,anyja primadonna volt,apja alapította meg az Astra filmgyárat,ő rendezte a Havi 200 fix című filmet,fivére színész,író.Így aztán nem meglepő,hogy Szepes Mária ( akkor még Papír Mária ) már kétévesen a színpadon,tizenhét évesen balettvizsgát tett.
Majd kereskedelmi érettségit szerzett,irodalmat,pszichológiát hallgatott.Kíváncsisága folyamatos tanulásra,tanulmányai körének bővítésére ösztönözte.Férje,Szepes Béla,is polihisztor volt:képzőművész,többszörös atléta-és síbajnok,olimpiai ezüstérmes,újságíró,sportkarikatúrista.Ő volt az első és egyetlen férfi Szepes Mária életében,56 évig éltek együtt.Egy gyermekük született,aki hét hónapos korában meghalt.
Szepes Mária a kisfia halála után kezdte el írni különös sorsú,különös könyvét,A vörös oroszlánt.A mű novellának indult,végül hatévi munka után izgalmas regény lett,története több évszázadon ível át,és egy olyan világba vezeti az olvasót,amely több a hétköznapi világnál.A könyv 40 évig volt tiltólistán.Megjelent azonban Németországban,majd hála az írónő barátjának,az ugyancsak nemkívánatos szerzőnek Hamvas Bélának,a könyv Amerikába is eljutott,ahol 1984-ben adták ki.Még ugyanabban az évben,meghúzva bár és sci-finek eladva,itthon is megjelenhetett.Az 58 ezer példányban kiadott könyv pillanatok alatt elfogyott,s azóta több kiadásban is olvashatták a karma,az alkímia és a reinkarnáció iránt érdeklődő olvasók.
Az ötvenes évekbe ezt álmodni sem lehetett.Mivel a könyv a nem létező Orsi Máriára-ezt az álnevet használta az írónő-vetett csak rossz fényt,Szepes Mária sikeres szerzővé válhatott,mégpedig a Pöttyös Panni kalandjaival.Közben-összesen 30 éven át-írta és érlelte regényfolyamát,a Raquel hét tanítványát.
Szepes Mária megtanítja olvasóját önmaga megismerésének nélkülözhetetlenségét,az adás örömére,a belső szabadság megőrzésének fontosságára,az álmok üzenetének megértésére és arra,hogy merjen önmaga lenni,és töltse be,amire született.Jó tanárként tanításának szellemében élt és dolgozott.Hosszú élet adatott meg neki,99 évesen hagyta el földi létet.Egyik utolsó interjújában így nyilatkozott:,,Tíz évre való örökség rejlik még nálam,amit megtaláltok,ha már nem leszek itt.Mert fontos,hogy az üzenetek,amelyek az én agyamon át életre keltek,eljussanak azokhoz,akiknek szükségük van rájuk e zavaros,veszte felé rohanó világban.És tudnotok kell,hogy halál nincs.Az életet kell túlélni."

Forrás: TVR ÚJSÁG 2016.április 4-10.    14. Hét




                                    Selye János 


Selye János igazán tudta,hogy mi a stressz.
Selye János szerint ,,A stressz az élet sava-borsa."
Stressz nélkül nincs íze az életnek.Akkor mikor,miért,milyen stressz a káros?.Milyen összefüggés van a munka,a stressz és az öregedés között?.Mindezekre választ kapunk,ha elolvassuk Selye Életünk és a stressz és Stressz distressz nélkül című műveit.
A kutatásaival és könyveivel világhírűvé vált tudós tipikusan a Monarchia gyermeke volt.Bécsben született ( 1907.január 26. ),magyar apa és osztrák anya házasságából,gyermekéveit Komáromban töltötte.Felnőttként világpolgár lett,egyetemi tanulmányait Párizsban,Rómában és Prágában végezte,orvosi oklevelet és kémiai doktorátust szerzett,anyanyelvi szinten írt,olvasott és beszélt 4 nyelven,és még 6 nyelven adott elő.Az elsők között kezdte tudományosan vizsgálni a test és a lélek kapcsolatát,és általa vált ismertté a stressz fogalma ( A stressz szót korábban is ismerte már a tudomány,de ő adott új jelentőséget neki,és büszke volt rá,hogy minden nyelvben átvették,sehol sem találtak megfelelőbb kifejezést. )
Kísérleteihez Kanada biztosított lehetőséget,de laboratóriumában ott is magyarokkal vette körül magát.A kutatás volt az élete,napi 12 órát dolgozott.Kitűnő tanár volt,az arra érdemes növendékeit mindenben segítette.Egyik rendkívül jó tulajdonsága volt,hogy elfogadta vitapartnerei érveit.Az Álomtól a felfedezésig című könyvében leírta a kutatás csínját-bínját,módszertanát,szépségeit és buktatóit-jórészt saját példáján keresztül.
Selye igazi reneszánsz típusú tudós volt,akit minden érdekelt,és mindenről átgondolt véleménye volt.
Gondolatai,kutatási eredményei halála után 25 évvel is értékállóak,sőt egyre inkább aktuálisak,mert ugyan az orvostudomány fejlődésével a fertőző betegségek jelentősen háttérbe szorulnak,a daganatos betegségek is  korábban felismerhetők és sikeresebben kezelhetők,ám a stressz miatti betegségek egyre szaporodnak-a kiváltó okokkal együtt.
Selye Jánost akkor is jelentős tudósnak tarthatnánk,ha nem a stresszelmélet kidolgozását,hanem a szív-és érrendszeri betegségek,a gyulladások,az öregedés kutatási területén elért eredményeit vennénk figyelembe.
Érdekes,hogy éppúgy,mint Freud,ő sem kapott Nobel-díjat.
Intézetének kapuja fölött kőbe vésve ez a felirat olvasható:
,,Sem témád fontossága,sem műszereid teljesítménye,sem tudásod nagysága,sem terveid pontossága nem pótolhatják gondolataid eredetiségét és megfigyelésed élességét".
Ő birtokában volt ez utóbbi két képességnek.Végezetül még jegyezzük meg,hogy nem a stressz öl meg minket,hanem az,ahogyan kezeljük. 
                                      
                                                                                          ( scherter )


Forrás: TVR ÚJSÁG 2016.április 11-17.    15.Hét.