2018. április 26., csütörtök

Melengető finomságok.


                         Melengető finomságok.




Ebben a hidegben jólesik beleburkolózni a melengető pulóverbe vagy kabátba.Ám nemcsak az öltözékünkkel tudjuk legyőzni a hűvös időjárást,hanem a különböző ételekkel is!
A hagyományos kínai orvoslás úgy véli,hogy a szervezet energiaáramlását és egyensúlyát a megfelelő ételekkel is tudjuk befolyásolni.Éppen ezért a fogásokat különböző csoportokba sorolják aszerint,hogy melegítő vagy éppen hűtő hatást fejtenek ki.Ez pedig nem arra utal,hogy az adott finomságnak milyen a hőmérséklete,hanem milyen a minősége.Nem véletlen,hogy ilyenkor télen sokkal jobban kívánunk nehezebb ételeket,például húsokat,káposztát,fűszeres dolgokat,és kevésbé kívánjuk a friss salátákat,joghurttal készült ínyencségeket.

                                   Fűtő finomságok.

-Balzsamecetes-gyömbéres sült cékla mézes csilis oldalassal.
-Gesztenyés pulyka vörösboros aszalt szilvával.
-Póréhagyma-krémleves.
-Almás-mazsolás csilis chutney.
-Erdélyi káposztás kacsamell.

                                    10 forrósító tipp.



1-,Vörösen az igazi.
A húsok közül elsősorban a vörös húsok a melegítő hatásúak,vagyis kerüljön a tányérunkra marhából,sertésből,bárányból,kacsából és egyéb vadhúsból készült fogás.De ezeket azért ne vigyük túlzásba.
2-,Magvas finomságok.
Csempésszünk minél több olajos magvat is a napi étrendünkbe.Többek között jöhetnek a dió-és mogyoró félék.Na és a gesztenye sem véletlenül az egyik kedvenc téli csemegénk!
3-,Gabonás fogások.
A gabonafélék közül a rizs,a köles és a tönkölybúza önmagukban semleges hatásúak,ám,ha pirítjuk vagy főzzük őket,akkor melegítő hatást fejtenek ki.
4-,Kedvenc zöldségek.
Telitalálatnak számít néhány idényzöldség,mint a cékla,a fehér és lila káposzta,savanyú káposzta,sütőtök,vörös hagyma,póré hagyma.Tele vannak vitaminokkal,így jobban felvértezik a szervezetet a hideggel szemben.
5-,Kellenek a hüvelyesek!
Az sem véletlen,hogy ebben a szezonban több olyan ételt készítünk,amelyek babból vagy lencséből készülnek,mert szintén melegítő hatásuk van.
6-,Bátran a fűszerekkel!
Velük még hatékonyabban tudjuk legyőzni a hideget.Például a fahéj,édes kömény,ánizs,szegfűszeg,kardamom,szerecsen dió,fekete bors és kurkuma fokozzák a hőérzetünket.De ide tartoznak a fokhagyma,a gyömbér,a csili,a fűszerpaprika is.
7-,Inkább főzve.
Ha úgy érezzük,hogy szeretnénk egy kicsit ,,befűteni" a testünket,mellőzzük egy időre a salátákat,a nyers zöldségekből,gyümölcsökből álló fogásokat.Ugyanis az,hogy melegítő hatású-e 1-1 étel,nemcsak az ízétől függ,hanem az elkészítés módjától is.Így azok a fogásokat,amelyeket párolunk,pörkölünk,főzünk vagy sütünk,jobb hatásúak.
8-,Bundát rá!
Ilyenkor bátran engedjünk meg magunknak olyan ételeket is,amelyeket olajban kell kisütni,mert fokozzák a ,,jang",vagyis a melegítő hatást.Így jöhetnek a bundázott a húsok,zöldségek,rántott finomságok.
9-,.Darabolás.
A makrobiotikus étrend az évszakhoz is igazodik,azt ajánlja ebben az időszakban nagyobb darabokra vágjuk a zöldségeket,mert így hatékonyabb lesz a melegítő hatásuk.
10-,Fűtő italok.
Az ételek elkészítéséhez akár némi alkoholt is használhatunk,például mártásokhoz bort,rumot,konyakot.

Forrás: Meglepetés 2016.Február 4.  XXI. évfolyam,5.szám




A chutney egy nagyon különleges cucc, mivel édeskés is, savanykás is, de ezen felül némelyik még csíphet is. Igazából egy fűszeres szószféleségről beszélünk, ami nagyon jól illik húsokhoz, salátákhoz, vagy igazából mártások helyett bármihez, amihez szeretnétek. Mi most egy narancsos változatot hoztunk, próbáljátok ki ti is!

https://zemagazin.hu/receptek/alapkeszitmenyek/fuszeres-narancs-chutney/




MAKROBIOTIKUS TÁPLÁLKOZÁS – ÉVEZREDEK ÓTA HATÁSOS



2018. április 25., szerda

Diétázzunk,mint egy viking!



                               Diétázzunk,mint egy viking!




A vikingek erős,harcos nép voltak,ha követjük az ő táplálkozási szokásaik alapján összeállított diétát,akkor mi is egészségesek és fittek lehetünk!

1-,Halra fel!
A diéta egyik fontos alapanyaga a minél több halféle,de a megszokott lazac vagy tőkehal mellett elsősorban a heringre és a szardellára gondoljunk.
2-,Vöröseket soványan!
A húsimádóknak sem kell félniük,mert ez a fogás is nagyon népszerű az északi diétában,csakhogy például a zsíros húsok helyett inkább a sovány vörös változatokat részesítsük előnyben.
3-,Csak csínján!
A fogyókúra alatt próbáljunk minél kevesebb tehéntejből készült terméket enni,és a cukorral és a sóval is bánjunk csínján.
4-,Fűszerek másképpen.
Inkább friss zöld fűszerekkel tegyük zamatosabbá az ételeket.De ízfokozónak használhatjuk az ecetes uborkát,a céklát,a rebarbarát és a paradicsomot is.
5-,Éljen a teljes!
Sajnos kerülni kell a különböző tésztaféléket,a fehér kenyeret,a feldolgozott élelmiszereket,egyedül a teljes kiőrlésű gabonából készült termékek jöhetnek szóba,ajánlott a zab,az árpa,és inkább a friss,szezonális zöldségek kerüljenek a tányérra.
6-,Vitaminos választék.
Naponta legalább hatszor együnk gyümölcsöt és zöldséget valamilyen formában.A gyümölcsök közül lehetőleg a bogyós változatokra szavazzunk ( ribizli,áfonya-akár fagyasztott formában is ),a zöldségek közül pedig a különböző gyökeresek ( répa,cékla,zeller ),káposzta,brokkoli,karfiol na és a zöld leveles fajták,mint a spenót.

Vikingek menüje.
Elsőre a halfélék és gyökérzöldségek nem hangzanak túl jól?Ez a néhány ízelítő a menüből segít abban,hogy lássuk,milyen sok féleképpen lehet ezeket az alapanyagokat felhasználni,és csak a fantáziánk szab határt annak,milyen fogásokkal rukkolunk elő!
Reggeli-,
Bogyós gyümölcsökkel sült zabkása.
Tízórai-,
cékla saláta kecskesajttal.
Ebéd-,
Vörös lencse leves répával,zellerrel.
Uzsonna-,
Káposzta-és kelbimbócsipsz.
Vacsora-,
Sült tőkehal áfonyás mártással és árpával.

Egészséges harc.
Nem véletlen,hogy a finnek,dánok,norvégok,svédek arról híresek,hogy jó az egészségi állapotuk.Ez a táplálkozási módszer segít abban,hogy felvegyük a harcot a felesleges kilókkal,mellesleg csökkenti a szív-és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát,és megelőzi a cukorbetegséget.Hiszen a jó,minőségi zsírokra,rostban és vitaminokban gazdag fogásokra helyezi a hangsúlyt.

Északi módra.
A viking diéta már korábban elindult hódító útjára,de a legújabb előrejelzések szerint ebben az évben ez lesz az egyik legnépszerűbb fogyókúrás módszer!Hogy miért?A diéta titka abban rejlik,hogy a szezonális gyümölcsökre,zöldségekre helyezik a hangsúlyt,sok omega 3-ba gazdag halat,sovány húst kell enni,kerülni a feldolgozott élelmiszereket és a szénhidrátokat.Vagyis valóban minden adott ahhoz,hogy ne csak néhány kilótól szabaduljunk meg,hanem életmódot is váltsunk!

Forrás: Meglepetés 2016.Január 14.     XXI. évfolyam,2.szám







2018. április 24., kedd

Mire jó a talpmasszázs?


                          Mire jó a talpmasszázs?


A talpmasszázs több ezer éves megfigyelésekre épülő tudomány,amellyel rengeteg betegséget lehet kezelni.Ennek oka,hogy a talp idegellátása rendkívül gazdag,több mint 70000 idegvégződés található rajta,minden szervnek megvan a pontos helye és gyógyítási módja.
Miért pont ott?
A természet okosan alkotta meg az emberi testet,hiszen korábban rengeteget gyalogoltunk,még előtte ráadásul mindezt mezítláb tettük.Ennek köszönhetően az egyenetlen talajjal folyamatosan stimuláltuk az idegvégződéseket,így gyógyítva önmagunkat.A természetes környezet azonban megváltozott,mesterségessé vált.Nem járunk mezítláb,de ha mégis,akkor csak sima egyenletes talajon.Rengeteget ülünk,lógatjuk a lábunkat,egészségtelen,helytelenül kialakított lábbeliket viselünk,emiatt a vérkeringésünk sem megfelelő a reflexzónákban,és így feladatuknak nem tudnak eleget tenni.
Reflexzónák működése.
,,A reflexzónák masszírozásával javítjuk a vérkeringést bennük,és így a hozzátartozó szervben is.A talpon lerakódott salakanyagokat szétmasszírozva,a szervekben,szervzónákban is tisztulás méregtelenítés,javulás jön létre.Segítségével javíthatjuk a testrészeink megfelelő működését"-mondja Pieskó Melinda masszőr.
A jó vérkeringés aranyat ér!
A vérkeringés minden szerv számára életfontosságú,mert a vér szállítja az összes építőanyagot,az oxigént,a hormonokat,az ellenanyagokat,de az anyagcsere termékeiket is.A talpmasszázs elmélete szerint az egész szervezet valamennyi zavarát,sérülését a vérkeringés szabályozásával helyre lehet hozni,minél jobb a vérkeringés,annál gyorsabb a gyógyulás.A tapasztalat azt mutatja,hogy rossz vérkeringés esetén a gyógyulás is lassabb.
Készüljünk fel!
-Evés után fél órát várjunk.
-Előtte is,utána is több vizet igyunk a szokásosnál.
-Masszázs után pihenjünk le egy kicsit.
-Talpmasszázs előtt ne pedikűröztessünk,mert így a masszőr nem látja az elváltozásokat a talpon.

                                              Tipp.

Kezelés után felléphet méregtelenítési reakció,bűzös izzadság,több pisilés,széklet,esetleg fáradtság,levertség,izomlázszerű érzés.Ez teljesen normális,nincs más teendőnk,mint hogy igyunk több vizet és pihenjünk.

Amit jó tudni a lerakódásokról.
Amikor tapogatjuk,nyomkodjuk a talpunkat,akkor kisebb vagy nagyobb keményedéseket találunk rajta.Ezek mérete lehet rizs szemnyi,borsónyi,de akár bab nagyságú is.Ennek a lerakódások húgysavból,húgysavkristályokból és más felhalmozott méreganyagokból képződnek.Ezek kizárólag az akadozó vérkeringés miatt alakulnak ki.Úgy képzeljük el,mint egy folyót,amelyben ha nincs megfelelő áramlás,akkor a szennyeződést nincs ami továbbsodorja,így lerakódik.Ezek a lerakódások korlátozzák a hozzájuk tartozó szervek vérellátottságát.
Hol van a baj?
A probléma kialakulhat a reflexzóna helyén vagy akár magánál a szervnél is.Ha a szerv károsodik,mondjuk egy baleset miatt,akkor kis idő múlva a reflexzóna is értesül róla,nyomásra egyszerre fájdalmassá válik.Ha pedig a reflexzóna károsul,például egy rossz cipő miatt,akkor az negatív hatással lesz az ahhoz párosuló szervre.Ez persze nem azt jelenti,hogy ha szinte minden pont fáj a talpunkon,akkor az összes szervünkkel baj van,lehet,hogy csak az immunrendszerünk van rettenetesen legyengülve,és az energiaszintünk lecsökkenve.

                                          Tipp.

Naponta általánosságban minden reflexpontot 4-5 percig lehet masszírozni.Heveny betegségeknél ezt az időt a kétszeresére,háromszorosára lehet emelni,de csak óvatosan.

Veszélyes is lehet!
,,Vannak olyan állapotok,amikor nem ajánlott a talpmasszázst alkalmazni.Ilyen a gyulladt,visszeres láb,trombózis,erősen dagadt,ödémás láb,törött vagy sérült láb,súlyos szívbetegség,veszélyeztetett terhesség,daganatos betegség.Ha nem megfelelő szakember végzi a masszázst,akkor annak súlyos következményei is lehetnek,akár túlkezelés is előfordulhat.Ennek jelei a hideg veríték,hidegrázás,hirtelen rossz közérzet,pánik roham,szédülés,heves szívdobogás,hányinger,émelygés"-figyelmeztet a masszőr.

Jótékony hatása.
,,Ha nincs különösebb panaszunk,akkor is érdemes a talpmasszázst rendszeresen igénybe vennünk,mert jótékonyan hat az egész szervezetünkre.Nem csak a fájdalmakat csökkenti,de szabályozza a hormontermelő mirigyek működését,javítja a szívműködést,az emésztést,de alkalmazhatjuk reumára,és bőrproblémák esetén is.Serkenti a vér-és nyirokkeringést,erősíti az immunrendszert,feltölt minket energiával,emellett csökkenti a stressz hatását"-javasolta a szakértő.

                                    Extra tipp.

Masszírozó hengerrel mi magunk is végezhetünk frissítő önmasszázst,de az is tökéletes,ha egy lavórba kavicsot teszünk.és azon lépkedünk.

Forrás: Meglepetés 2016.Február 4.   XXI. évfolyam,5.szám






2018. április 23., hétfő

Ezerarcú dió.


                           Ezerarcú dió.



A dió gondoskodik arról,hogy a téli hónapokban se maradjunk vitamin nélkül,ráadásul számos betegségtől képes megszabadítani bennünket.
Dió olaj erősíti az immunrendszert.
A dióból sajtolt olaj igazi kuriózum,az egészséges és modern konyha egyik fontos alapanyaga.Linolsav tartalmának köszönhetően védi immunrendszerünket,egészségmegőrző és gombaölő hatású.Magas E-vitamin tartalmának köszönhetően kiválóan ápolja a bőrünket.
Dió a szívünk páncélja.
,,A dióbél serkenti az agyműködést,frissíti a memóriát,magas energiatartalmának köszönhetően kimerültség esetén is gyorsan segít.Ezért érdemes tanulás vagy vizsgaidőszak idején ropogtatnunk belőle.Omega-3 zsírokat tartalmaz,amelyek a telítetlen zsírsavaik miatt a szívinfarktus és egyéb szívbetegségek kialakulásának kockázatát csökkentik,illetve a csontok erősségének megőrzésében is nagy szerepük van.Diétázáshoz is kiváló,mivel csökkenti a vér koleszterinszintjét.Gazdag élelmi rostokban,antioxidánsokban,vitaminokban és olyan ásványi anyagokban,mint a vas,magnézium,kalcium,kálium,foszfor,cink,réz,mangán vagy szelén.Kutatások kimutatták,hogy a diófogyasztás nőknél csökkentheti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának esélyét is"-mondta Dr Heringh Zsanett belgyógyász.
Diólevél főzet a bélbajokra.
A szárított,majd leforrázott diófalevél teáját gyomor.és bélhurut,bélférgesség vagy magas vérnyomás ellen is használhatjuk,de vértisztító és étvágygerjesztő hatása is kiváló.A diólevél erős forrázatát bőrkiütésekre alkalmazhatjuk,de gargalizálva a torokgyulladásra is csodálatos gyógymód.
Egy diónyi fiatalságszérum.
A dió csodás hatással van a bőrünkre,gazdag B-vitamin-tartalmának köszönhetően,ami kitűnő stresszoldó és hangulatjavító.Ha pedig alacsony a stressz-szintünk,akkor a bőrünk is szebb,mivel a megnövekedett stressz szinttől korábban jelennek meg a ráncok,és felgyorsul az öregedés.A B-vitamin az E-vitaminnak együtt,ami egy természetes antioxidáns,felveszi a harcot a szabad gyökökkel,így késlelteti az öregedési folyamatot.
Puffadás ellen.
A dió zöld burkának főzete ugyancsak fájós torokra ajánlott,mézzel keverve,de ezt a burkot ha sajtoljuk,és kinyerjük annak olaját,az azonnal képes megszüntetni a puffadást,a szélgörcsöt.
Elbánik a karikákkal.
A meleg dióolaj rendszeres használata kivilágosítja a szem alatti sötét karikákat,és nyugtatja is a bőrünket.Csökkenti a szemeink puffadtságát,és ellazítja a szem körüli izmokat.
Így készítsünk arcpakolást!
Tegyünk a turmixgépbe 4 szem diót,2 teáskanál zabot,1 teáskanál mézet,1 teáskanál tejszínt és 4 csepp olíva olajat.Turmixoljuk össze a hozzávalókat,és készítsünk finom krémet.Ezt kenjük az arcunkra,hagyjuk megszáradni,majd 5 perc elteltével nedvesítsük be vízzel,és alaposan dörzsöljük le,végül mossuk le.Ez az arcpakolás hidratálja az arcbőrt,és késlelteti a ráncok megjelenését.
Egészséges fejbőr.
A dióolaj rendszeres használatával a fejbőrünk hidratált marad,és így elkerülhetjük a bőrgyulladások kialakulását.A dióolaj gombaölő hatása pedig az olyan fertőzéseket tartja távol,mint a sömör.Így a dióolaj biztosítja az egészséges és tiszta fejbőrt az egészséges fejbőr pedig egyben egészséges hajat is jelent.
A legjobb hidratáló.
Ha száraz a bőrünk,akkor mindenképpen érdemes kipróbálnunk a dióolajat,ami nemcsak hidratálja,de belülről is táplálja a bőrt,így a bőr egészségesebb és ragyogóbb lesz.
A bőrnek is csodaszer.
Számos jótékony hatását már a kozmetikai ipar is felismerte.Bőrbetegségekre,pattanások,kelések,fekélyek,ekcéma esetén lemosásra,borogatásra,gyulladásgátlásra használhatjuk,aranyér ellen pedig a levélből készített ülőfürdő ajánlott.
Zöld dióhéj hajerősítő szérum.
A légszennyezés és a felgyorsult életmód miatt kialakult rossz étkezési szokásaink miatt a hajunk könnyebben válik sérültté,fakóvá.Ezen segít,ha rendszeresen eszünk diót,de a dióolaj használatával tovább fokozhatjuk az eredményt.Hajmosáskor a samponunkhoz keverjünk egy pár cseppet,és azzal mossuk meg a hajunkat,alaposan bedörzsölve a fejbőrbe.A dió jó kálium-,omega-3,omega-6 és omega-9 zsírsav forrás.Ezek a vegyületek mind erősítik a hajgyökereket,ezért a dióolaj rendszeres hajon való használatától hosszabb,erősebb,egészségesebb és ragyogóbb lesz a haj .A tanulmányok kimutatták,hogy a dióolaj rendszeres használata megakadályozza a kopaszodás kialakulását,emellett természetes módon szünteti meg a korpát.

                                     Tudta?

A dió barna héját érdemes mindig megennünk,mert telis-tele van jóddal,az adja ugyanis a barna színt.A jód a pajzsmirigy-alul működés kialakulásának kiváló ellenszere.
Leveléből készült főzetét régen fejtetű ellen használták.

                                     Tipp.

A dióhéj természetes színező anyag,amely kihangsúlyozza a haj természetes fényét és színét.A dióolaj gazdag proteinekben,amelyek javítják a haj színét,és egészségesebb ragyogást is adnak neki.

Forrás: Meglepetés 2016.Január 21.   XXI. évfolyam,3.szám



18 ELLENÁLLHATATLAN DIÓS SÜTI - A DARÁLÓSTÓL A PATKÓIG



2018. április 18., szerda

Zsírok,olajok.



                              Zsírok,olajok.Melyik mire jó?


Nem csoda,ha elveszünk a különböző zsírok és olajok útvesztőjében,nem tudjuk melyik mire,vagy melyik szolgálja az egészségünket.Íme egy kis segítség!

Zsír vagy olaj?
,,A zsírok és olajok különbségét a zsírsavak jellemzői adják.Többnyire telített zsírsavakat tartalmaznak a zsírok,és szobahőmérsékleten szilárdak.Ilyen a sertészsír,libazsír,vaj,kókuszzsír és pálmazsír.Az olajok viszont főleg telítetlen zsírsavakat tartalmaznak,szobahőn folyékonyak,és általában növényi eredetűek,mint a napraforgó olaj,repce olaj,olíva olaj,szója olaj,kukoricacsíra-olaj"-mondta Dr Keresztes Margit egyetemi adjunktus,orvos-biokémikus.

Nélkülözhetetlen!
,,Vannak olyan zsírsavak,amelyeket az emberi szervezet nem képes előállítani,pedig nélkülözhetetlenek a szervezet normális működéséhez.Ezek az esszenciális zsírsavak.Az úgynevezett omega-6-származékok főleg a gyulladásos reakciókban,a véralvadás elősegítésében vesznek részt.Ezzel szemben az omega - 3-zsírsav és egyes származékai gátolják a véralvadást,a trombózist,a gyulladást,és védik az ereket az érelmeszesedéssel és egyes szívritmuszavarokkal szemben.Az omega-3- zsírsavszármazékok alapvetően az agy és a szemben levő ideghártya,a retina fejlődése során,ezért a magzatnak és a csecsemőnek nagy szüksége van rá.Ahhoz,hogy ez megfelelő mennyiségben jusson a szervezetünkbe,együnk hetente legalább egyszer,de inkább kétszer hideg tengerekben élő vagy növényevő halat,mint a lazac,makréla,szardínia,hering,tonhal,busa.Aki irtózik a haltól,annak a halkapszula ajánlható.A kapszulák általában tartalmazzák a megelőzéshez szükséges napi adagot"

Főzéshez.
A mindennapos főzéshez használjunk a hazai,jó zsírsav-összetételű növényi olajokat,de ne túl magas hőmérsékleten.A legkiválóbb az olíva olaj,mert ennek kiemelkedően magas az olajsavtartalma.Régóta ismert,hogy mediterrán étrend koszorúér-meszesedést gátló hatással bír.Hagyományos zsírok közül válasszuk a liba zsírt.

Sütéshez.
Egy tanulmány szerint károsabb napraforgó-vagy kukorica olajban sütni,mint zsírban.Ezt azzal magyarázzák,hogy a növényi olajak hosszas hevítésnél aldehidek szabadulnak fel,amelyek komoly betegségek kialakulását segíthetik elő,mint a szívroham,az időskori elbutulás vagy a rák.Javasolt kókusz olajat,vajat vagy zsírt használni a sütéshez.A leicesteri De Montfort University kutatói azt állítják,hogy a növényi olajban sült fish and chips 100-200-szor annyi aldehidet tartalmaz,mint az Egészségügyi Világszervezet által ajánlott napi határérték.A hidegen sajtolt extra szűz olíva olaj nem hőálló,nem alkalmas sütésre.

Salátákhoz.
A hidegen préselt olajok,az extra szűz olíva olajok sok E-vitamint,antioxidánst tartalmaznak,ezeket salátákhoz érdemes használnunk.Még többet teszünk az egészségünkért,ha megszórjuk mindenféle magokkal,mint a napraforgó vagy tökmag.Próbáljuk ki a pirítóst olíva olajjal és reszelt paradicsommal!

Nem vagyunk egyformák.
,,Az,hogy milyen és mennyi zsiradékot használjunk,függ attól,hogy milyen az életmódunk.Elsősorban meghatározó a testmozgás,hiszen az több oldalról is védi egészségünket,és közömbösítheti a túlzott zsírfogyasztást.Általánosságban viszont mindenkire igaz,hogy bármilyen zsír vagy olaj fogyasztása kalóriabevitelt is jelent,továbbá,a főleg telített zsírsavakat tartalmazó zsírok nehezebben emésztődnek és szívódnak fel,mint a döntően telítetlen zsírsavakat tartalmazó olajok"

                                     Tudta?

Távol-keleti sütési módszer a keverve sütés,mely kevesebb olajat igényel.Ilyenkor az olajhoz egy kevés vizet kell adni,így csak minimális zsiradékot szív magába az étel.

                                 Tipp.

A növényi olajokat ne vagy csak rövid ideig használjuk magas hőmérsékleten,és soha ne süssünk többször egy olajban!



Forrás: Meglepetés.2016.Január 7.    XXI. évfolyam 1.szám










2018. április 17., kedd

8 ötlet amire jó az almaecet.


                   8 ötlet,amire jó az almaecet.


1-; Vessük be a gombák ellen!Az almaecet rendszeres használatával megszüntethetjük a Candidát,és más gombás betegségeket is.Lábgomba ellen kiváló megoldás,a napi 20 perces almaecetes lábfürdő.
2-; Borogassuk a sajgó lábainkat! Az almaecet borogatás hatékonyan csökkenti az ízületi fájdalmat,a gyulladást,de még a visszeres betegségekre is enyhülést hoz.
3-; Irtsuk ki az élősködőket! Nemcsak minket és a lakásunkat szabadítja meg a bacilusoktól,de a kutyák,macskák bolhairtására is használhatjuk.Ehhez 1 sprickelőbe rázzunk össze egyharmad ecetet és kétharmad vizet.Alaposan sprickeljük be vele kedvencünk bundáját,majd dörzsöljük át.A bolhairtó szerekkel ellentétben nem kell attól tartanunk,hogyha lenyalják magukról,akkor megbetegednek,sőt!Ha egy pár cseppet teszünk az ivóvizükbe,akkor a szervezetüknek is jót teszünk.
4-; Szabaduljunk meg a kilóktól! Ha fogyókúrázunk,akkor mindenképpen érdemes meginnunk 1 pohár almaecetes vizet.Nemcsak felgyorsítja az anyagcserét,segíti az emésztést,de vízhajtó,méregtelenítő hatású is,és mellesleg a zsírok lerakódását is gátolja.
Elpusztítja a bélfalon lévő rossz baktériumokat,amelyek az emésztési zavarokért,felfúvódásért vagy székrekedésért felelősek.Étkezés előtt 10-15 perccel 1 evőkanál almaecetet keverjünk el 3 dl vízben,és igyuk meg.Ha gyomorfekélyünk van,akkor viszont semmiképpen ne igyunk ilyet!
5-; Lúgosítsunk! Bár az almaecet a citromhoz hasonlóan savas kémhatású,fogyasztása mégis lúgosítja a szervezetet,ugyanis olyan anyagokat tartalmaz,melyek segítik a savak lebomlását,és a lúgok termelődését.A legjobb lúgosító hatás érdekében éhgyomorra igyuk.
6--; Állítsuk meg a migrént! Antioxidáns-tartalmának köszönhetően a szív-és érrendszeri,valamint daganatos betegségek megelőzésében is szerepe van az almaecetnek.Használhatjuk magas vérnyomás,asztma,valamint migrén kezelésére is.A magas koleszterinszinttel is megbirkózik.
7-; Erősítsük a csontokat! Az almaecet könnyen emészthetővé teszi a kalciumot,és jelentősen javítja annak felszívódását.A többi élelmiszerben jelen lévő kalcium felszívódását is növeli.
8-; Szépítkezzünk! Az almaecet szépségünk megőrzésében is segítségünkre lehet.Az ecetvizes fürdő feszessé varázsolja a bőrünket,hámlasztó hatása van,így segít megszabadulnunk az elhalt bőrrétegtől.Egy kád vízhez 2 dl ecetet adjunk.Tehetünk bele 1 pohár tejszínt is,ettől igazán puha lesz a bőrünk.A hajunkat is ápolhatjuk vele,az ecetes öblítés selymessé,lazává és fényessé varázsolja a hajat.4-5 evőkanál almaecetet kenjünk szét a hajunkon,majd öblítsük le.Tökéletes arctisztítót készíthetünk,ha 1 üvegbe összekeverünk 1 dl evetet és 2 dl vizet.Vattapamacsra öntve alaposan dörgöljük át az arcunkat,nyakunkat és a dekoltázsunkat.Vigyázzunk,hogy a szemünkbe bele ne menjen!Méregtelenítés esetén éjszakára is az arcunkon hagyhatjuk,szépen halványítja az öregségi foltokat.Kezelhetjük a pattanásokat is almaecettel.

                               Tipp.

Vegyítsük az almaecet jótékony hatásait a méz csodás gyógyerejével!A méz elnyeli az ecet fanyar ízét,ráadásul vitaminokban,ásványi anyagokban,nyomelemekben,enzimekben és baktériumölő anyagokban is gazdag.

                              Folyékony elixír.

,,Az almaecet vitaminokat,ásványi anyagokat,rostokat és antioxidánsokat tartalmaz,zsiradék és nátrium viszont egyáltalán nincs benne.Az almaecetet már időszámításunk előtt 5000 - rel a babilóniaiak is használták tonikként,emellett az ősi Egyiptomban és Japánban is népszerű gyógymód volt"-mondta Dr Heringh Zsanett belgyógyász.

                            Almaecet készítése házilag.

Egy 5 literes befőttesüvegbe tegyünk rengeteg almahéjat,csutkákat és egy-két db egész almát felaprítva.Rothadt részeket is tehetünk bele,ám penészeset szigorúan tilos!Ehhez tegyünk 2 dl mézet és egy kevés langyos vizet.Ezt tartsuk szobahőmérsékleten,és mindig tegyünk hozzá almát.Pár naponta keverjük át.Közben forr,zavarosodik,majd letisztul.Rakhatunk bele időnként cukrot is,mert az szükséges az erjedéshez,de nem muszáj,mivel az alma is tartalmaz cukrot.A bomlás során a cukorból lesz az alkohol,később a levegőtől megecetesedik.Lényeges,hogy légáteresztő vászondarabbal zárjuk le,mert a muslicák és a petéik kért okoznak benne.Pár hét alatt kész,és már le is lehet szűrni.Az érési idő függ a hőmérséklettől,a gyümölcs cukortartalmától.Szűrés után még egy hétig hagyjuk állni a folyadékot,míg vastagszik benne a nyúlós,opálos réteg,ami az ecetágy.Az ecetágy alapállapotban a tetején képződik,de egy mozdulattal leküldjük az üveg aljára,ne penészedjen meg.Ezt az ecetágyat továbbvihetjük a következő üvegbe,ettől gyorsabb lesz az érés.Egy-egy ecetágy évekig is használható.A házilag készített almaecet íze nem hasonlít a boltokban kaphatóéra.

Forrás: Meglepetés 2015.December 17.     XX. évfolyam,51-52.szám





2018. április 15., vasárnap

Krumpli;az ezerarcú köret.


               Krumpli;az ezerarcú köret.



A burgonyát méltatlanul igyekszünk száműzni az étrendünkből,pedig áldásos hatása felbecsülhetetlen.
A hasunk is szereti.
Nem véletlen,hogy ha hasmenésünk van,vagy rossz a gyomrunk,akkor az orvosunk a főtt burgonya-diétát javasolja.Emésztési zavarokra,gyomor-és bélbajukra kitűnő étel.A sótlan vagy mérsékelten sós főtt krumpli közömbösíti a túl sok gyomorsavat,így enyhíti a gyomorhurut,a gyomor fekély és a bélgyulladás tüneteit.Ha refluxban szenvedünk,akkor érdemes sok krumplit enni,mert a benne található nagy mennyiségű keményítő miatt lassan bomlik le,ezzel leköti a gyomorsavat.
Igyunk meg naponta 1 dl krumplilevet,legalább egy hétig.Ehhez a megmosott krumplit gyümölcscentrifugába tesszük.Más zöldségfélével is kipótolhatjuk,így az íze is finomabb lesz.

                                          Tudta?

A burgonyában található nagy mennyiségű C-vitamint megvédi a héj,akadályozza annak elbomlását,ezért tároláskor télen csak lassan csökken a vitamintartalma,és ezért érdemes héjastul megfőzni.Az újkrumpli fontos C-vitamin-forrás.

Méregpusztító.
A krumpli szerves keményítőtartalma kitűnően párosul a benne levő sok ásvánnyal.Megtisztítja testünket a nehézfémektől és más mérgektől.Évente egyszer-kétszer mindannyiunknak érdemes lenne tisztítókúrát tartani,főként,ha nagy városban élünk.Ehhez 3 napig,naponta háromszor igyunk meg 1 pohár zöldséglevet,amelynek legalább a fele krumpli legyen.
Külsőleg is hasznos!
A nyers reszelt krumplit használhatjuk a gyulladt sebekre,sérülésekre vagy ütés következtében megdagadt testrészünkre.Sikeresen alkalmazhatjuk reumára,köszvényre is.Ehhez használhatunk félbevágott,megmosott krumplit,vagy készíthetünk borogatást is:Krumpli lébe áztassunk gézlapot,ezt tegyük a sebre,majd kössük be,és hagyjuk rajta addig,amíg meg nem szárad a borogatás.Ismételjük az eljárást amíg a seb összehúzódik.

                                    Tudta?

A krumpli a kímélő étrend alapja,nem véletlen,hogy almával és répával a csecsemők első étele.


                                    Mit gyógyít?

- Epekőhajtó.
Alaposan mossuk meg a krumplit,hámozzuk meg,és csak a héját 1 órán át lassan forralva főzzük.Amikor kihűlt,a levét öntsük le,és naponta kétszer-háromszor igyunk meg 1 fél pohárral belőle.
- Rovarcsípésre.
A megmosott krumplit elvágjuk,és a levével bekenjük a csípés helyét.Borogatást is tehetünk a súlyosabb csípésre.
- Fáradt szemek.
A nyers burgonyaszeletek nedve lágyítja,tisztítja a bőrt.Reszeléke enyhíti a szem körüli duzzanatokat,de kezelhetünk vele pattanásokat is.
- A csontok jótevője.
A krumpli számos összetevője,mint a foszfor,a kalcium,a magnézium,a cink különösen fontos a csontjaink számára.Nemcsak erősíti azokat,de segíti az ízületek körül található kollagén termelődését is.
- Úszógumi ellen.
Az elhízás egyik okozója lehet a rossz anyagcsere,ezért az emésztést segítő rostoknak fontos szerepe van az ideális testsúly megőrzésében vagy elérésében.A krumpliban lévő rostok biztosítják a teltségérzetet,csökkentve ezzel az étvágyunkat.

                               Tipp.

A középkorban népbetegség volt Európában a skorbut,amelynek végül a burgonyafogyasztás elterjedése tudott megálljt parancsolni.

                  Krumpli-ABC.

A- 9-12 % a keményítőtartalma,kemény húsú,szemcsés állagú,nem szétfőző fajták.Használhatjuk saláták és rakott krumpli készítéséhez.
B- 13-17 % a keményítőtartalma,nem szétfőző fajták.Levesekhez,főzelékekhez kiváló választás.
C - 18-22 % a keményítőtartalma,lisztes húsú,szétfőző fajták.Legjobb a krumplipüré,gombóc,nudli,gnocchi,hasábburgonya,,csipsz,,krumplilángos vagy héjában sült burgonya készítéséhez.

Forrás: Meglepetés 2015.December 10.    XX. évfolyam,50.szám







KRUMPLIS - RECEPTEK






                                 Mitől romlik a látásunk?



Magas vérnyomás-;A magas vérnyomás a szemfenéki érrendszert érinti,jellemző tünete a látás jelentős romlása,a látótér kiesése,illetve a vizenyős tekintet.
A-Vitamin-hiány-;Látásromlást és farkasvakságot okozhat az A-vitamin-hiány.Világszerte 250 millió iskoláskorúnál fiatalabb kisgyermeket érint ez a probléma.
Neurológiai zavar-;Ha hirtelen alakul ki a látászavar,akkor lehet,hogy neurológiai panaszok állnak a háttérben.Ilyenek lehetnek a látóideg vagy a központi idegrendszer kóros elváltozásai is,amelyek látótérkiesést is okozhatnak.
Monitorbetegség-;Irritált,megerőltetett,vörös szem,viszkető,égő érzés,szúrás,könnyezés.Ezek a tünetei a számítógép használata okozta szembetegségnek.A szemnek fárasztó,ha sokáig azonos irányba és változatlan távolságra néz,így rövidlátóvá válik,a távolabbi tárgyak képe elhomályosodik,szemszárazság alakul ki.Általában fejfájás,fáradság jelentkezik s a nézett tárgy a valódi helyénél távolabbinak és kisebbnek tűnik.
Cukorbetegség-;A cukorbetegség gyakran jár együtt súlyos szemészeti szövődményekkel,amelyek rövidlátást vagy akár a látás teljes elvesztését is okozhatják.Ez napjainkban a cukorbetegek egyharmadát érinti.
A látóideg gyulladása-;Komoly látásromlással jár a látóideg gyulladása.Hirtelen képes bekövetkezni,jellemzője,hogy az illető azt nem látja jól,amire közvetlenül ránéz,és hogy fájdalommal jár a szemgolyó mozgatása.
Korral járó látásromlás-; ,,A szemizmok gyengülése,valamint a látószerv vérereinek növekedése eredményezi azt,hogy az idő múlásával egyre inkább szükségessé válhat a szemüveg viselése a távollátás miatt.Mikor közelre próbál valaki nézni,olvasni szeretne,még jobban dolgoznia kell a szemnek,amire nagyjából 40 éves korig képes is mindenki.Ebben az esetben a pluszos szemüveg a megoldás,idősebb korban szintén gyakori a könnymirigyek sorvadása,ami szemszárazsághoz vezethet"-mondta Halmosi Edina optometrista-kontakttológus optikus.

                                         Tudta?

A látás romlását okozhatja pajzsmirigybetegség,autoimmun betegség,de akár örökletes is lehet.

Forrás:Meglepetés 2015.December 10.      XX. évfolyam 50.szám





2018. április 14., szombat

Gyógyító elixír:a mustár.


         Gyógyító elixír:a mustár.



7 ok,amiért érdemes kipróbálni.
Minden konyhában fellelhető hétköznapi fűszer,amiről talán nem is gondolnánk,hogy milyen fantasztikus hatással van az egészségünkre.
1- Fiatalon tart:A mustár szeléntartalma lassítja a rákos sejtek fejlődését,antioxidánsai segítik a sejtjeink lassabb öregedését.Étkezés előtt együnk meg napi 1 mokkáskanál magot mézzel elkeverve.
2- Gyógyít,amikor megfázunk:A mustár nagyon jól oldja a légutakban lerakodott váladékot.Továbbá fokozhatjuk a hatását,ha nem csak megesszük,hanem kenőcsöt készítünk belőle.
Két evőkanál mustárport keverjünk el 10 dkg liszttel,majd adjunk hozzá annyi vizet,hogy egy jól kenhető állagú pépet kapjunk.Ha érzékeny a bőrünk,akkor előbb kenjük be krémmel a mellkasunkat,majd erre vigyük fel a mustárporos kencénket,20 percig hagyjuk magunkon,lélegezzünk mélyeket,majd alaposan mossuk le.Ennek köszönhetően javul a vérkeringésünk,és az eldugult orrunk is kitisztul.
3- Segít a változókorban:A mustármagban található ásványi anyagok,mint a réz,a vas,a magnézium és a szelén enyhítik a változókor kellemetlen tüneteit,emellett a vérnyomásunkat is kordában tartja.Ugyanezek az anyagok csökkentik az asztmaroham kialakulásának esélyét.
4- Javítja a vérkeringést:A mustár a bőrünkön enyhe irritációt okoz,ami serkenti a vérellátást,meleg,bizsergő érzést idéz elő,így csökkenti a panaszainkat,ha rossz vérkeringés miatt zsibbad a lábunk vagy kezünk.
Keverjünk össze 10 dkg mustárport forró,de nem forrásban lévő vízzel,amíg sűrű krémet nem kapunk.Kanállal tegyünk gézdarabra belőle,és  helyezzük fel ezt a kötést a zsibbadó végtagunkra.Ha kipirulna a bőrünk,kenjünk rá olívaolajat vagy kókuszzsírt a bőrpírra.
5- Fokozza az étvágyat:Ha étvágytalansággal küzdünk,akkor keverjünk az ételünkbe mustárt.Tehetjük főzelékekbe,levesekbe,kenhetjük húsra vagy akár szendvicsre.Nemcsak jó ízt ad az ennivalónak,de serkenti az emésztőnedvek működését,így fokozza az étvágyunkat.A mustármagot magában is ehetjük,az élelmi rostok nagyszerű forrása,javítja az emésztésünket,megkönnyíti a belek mozgását,csökkenti a puffadást.
6- Csillapítja az ízületi fájdalmakat:Ha estére megfájdul a hátunk,vagy sajognak az ízületeink,akkor enyhítést hozhat a mustáros borogatás.
Egy lábosba forraljunk fel egy liter vizet,tegyünk hozzá 3 evőkanál mustárport,majd húzzuk le a tűzről.Várjuk,amíg kissé kihűl,addig is ázzon benne a mustárpor.
Ezzel a borogassuk a fájdalmas területet.Ezt a módszert alkalmazhatjuk fejfájás esetén is,akkor a homlokunkra,halántékunkra tegyük a kendőt.
7- Jó a lábgombára:Egy lavór meleg vízbe keverjünk 4 kanál durvára zúzott mustármagot vagy mustárt,és abba áztassuk a lábunkat legalább 20 percig,ismételjük meg hetente kétszer,amíg el nem múlik a láb-vagy körömgombánk.Megelőzésképpen is érdemes alkalmaznunk.


                                  Tudta?

A mustármagot egy gyomnövényből,a vadmustárból nemesítették.Az apró szemek őrlésével kapjuk a mustárport,amit szárazon gyógynövényként használhatunk,ecettel,cukorral és fűszerekkel kikeverve pedig a boltokban megvásárolható mustárt kapunk.

Forrás: Meglepetés 2015.December 3.  XX. évfolyam  49.szám





HÁZI MUSTÁR 


HOZZÁVALÓK

  • 10 dkg mustármag
  • 1,5 dl fehérborecet (6%-os)
  • 1 tk őrölt fehér bors
  • 2 tk őrölt koriander
  • 1 tk őrölt római kömény
  • 1 tk barna cukor
  • 1 mk só

ELKÉSZÍTÉS

    1. A mustármagot kávédarálóban vagy késes aprítógépben megőröljük, majd egy tálban elvegyítjük a borecettel. Lefedjük, és a hűtőbe tesszük 24 órára, hogy jól megszívja magát. 
    2. Másnap a pépet alaposan összekeverjük az őrölt fűszerekkel, a cukorral, a sóval és 1 dl vízzel, majd lefedve a hűtőben pihentetjük néhány napot, amíg összeérnek az ízek. Végül átkeverjük, és csavaros tetejű befőttesüvegbe vagy légmentesen zárható tégelybe kanalazzuk. A hűtőben tartósítószer nélkül is eláll kb. 2 hónapig.
    3. MEGJEGYZÉS

      Mindegy, hogy fehér (valójában sárga) vagy fekete (valójában vörösesbarna) mustármagot használsz. A kettőt keverheted is.

      Ha töményebb eceted van, hígítsd fel vízzel.

      Szemcsés mustárhoz a magokat őröld durvára vagy zúzd szét mozsárban.

      Kínáld hot doghoz, grillezett húsokhoz, használd pácoláshoz vagy keverd salátaöntetekbe, szószokba.
















2018. április 11., szerda

Indul az M 44 - es újabb szakaszának építése.


Gyorsforgalmi út a megyeszékhelynek 2021 - re.
Indul az M 44 - es újabb szakaszának építése.
Hamarosan kezdődik az M 44 - es gyorsforgalmi út Békéscsaba-Kondoros szakaszának kivitelezése.A 17,6 km - es szakasz 41,4 milliárd forintnyi hazai forrásból épül meg a Duna Aszfalt Kft. kivitelezésében.


Három szakaszra bontva építik meg:Kondorosnál lesz egy külön 1 km - es szakasz,amely 2019 negyedik negyedévre készül el;egy 16,6 km - es szakasz ( amely mellett párhuzamosan 12 kilométernyi földutat is megépítenek )2020 közepére készül el,Békéscsabánál pedig a Fürjesi-úti csomópont 2021 első negyedévére lesz kész.
Az M 44 - es Magyarország kelet-nyugati gyorsforgalmi úthálózatának részét képezi majd,az M5- ösön keresztül az M7 - est és az M6 - ost összekötő M8 - as autópálya-hálózatba kapcsolódik majd be.A ( Békéscsaba és Kecskemét között megépülő ) M 44 - es 110 km hosszú lesz,54,6 kilométernyi fejlesztés megyénkben valósul meg,megépítésével mintegy 45 perccel rövidül az út idő Budapest és Békéscsaba között.
Fontos hír a közlekedők számára az is,hogy Március 22. - én átadták a forgalomnak a 47 - es  út hódmezővásárhelyi elkerülő szakaszát A 13,4 km - es útszakasz 38 milliárd forintból uniós és hazai források felhasználásával épült meg.

Forrás: Csorvási Híradó 2018.Április.


                              Virágzik a hérics.


Hazánk egyik legritkább és legveszélyeztetettebb növénye a volgamenti hérics ( Adonis Volgensis ),mely Magyarországon egyedül a Körös-Maros Nemzeti Park területén,Csorvás határában található meg,ezért is szerepel városunk címerében.
A faj az 1970 - es években a kipusztulás szélére került,ekkor 91 tövet tartottak számon.A féltő gondoskodásnak köszönhetően mára mintegy 3000 tő hérics van a település határában.Március végén ( az elhúzódó télies időjárás miatt ) hozzávetőleg 500 tő volgamenti hérics virágzott,Április első felében ennél jóval több hérics pompázik majd teljes díszében,de nem az összes,hiszen a fiatal héricsek az első időkben nem virágoznak.Az aprócska,élénksárga virágú növény természetvédelmi értéke tövenként 250 ezer forint,a növény károsítása,vagy töves növény eltulajdonítása bűncselekmény.

Forrás: Csorvási Híradó 2018.Április.


                       Végre-megjöttek a gólyák.


Sok ezer kilométert vonultak,és bizonyára kimerülve,de az elmúlt hetekben sorra érkeznek meg hazánkba a gólyák afrikai pihenőhelyükről.
Március 26. - án végre a csorvásiak is örülhettek:elfoglalta Kossuth utcai fészkét a gólyapár hím tagja,napokon belül várható párja is.
A magyar néplélek kedves madarának nagy számú tavaszi érkezése Március 15. környékére esik,őszi vonulásukat pedig Augusztus 20. - ára időzítik.A hímek jönnek először,első dolguk az út fáradalmainak kipihenése és a fészek tatarozása,ide várják a kicsit később érkező párjukat.A fehér gólyák akár évtizedeket is megélnek,s az évek alatt megszerzett tapasztalatokat átadják az ifjaknak.Ezért van az,hogy csapatokban vonulnak:az  öregek mennek elől,a fiatalok hátul,és rendre megtanulják a vonulás fő csapásirányát,de  azt is,hol tudnak útjuk közben megpihenni,táplálkozni.Az út rendkívüli hosszú és nem veszélytelen,ezért is nagy öröm az évről évre Csorvást otthonául választó gólyák érkezése.
Másik kedves vándormadarunk a fecske,védelmi időszaka elkezdődött,fészkeit leverni tilos!És nem is célszerű,hiszen a fecske a klímaváltozás miatt egyre fontosabbá válik az emberek,társ-és haszonállataink egészségvédelme szempontjából:óriási a szerepük a kártevő szúnyogok és legyek elleni biológiai védekezésben ( ahogy a denevéreknek is ).Épp ezért aggasztó,hogy e hasznos kis madár állománya az elmúlt közel két évtizedben legalább megfeleződött:nagyjából 1 millió fecske tűnt el az ezredfordulót követően hazánk területéről.

Forrás: Csorvási Híradó 2018. Április



2018. április 3., kedd

Régi könyvek hagyatéka.


                          Régi könyvek hagyatéka. ( ezotéria )

Aki szeret antikváriumban vásárolni,a könyvekkel együtt bizony nem csak a sok élményt és tudást,de az előző tulajdonosok lenyomatait is hazaviheti.



Különböző okokból,de gyakran előfordul,hogy használtan kerül hozzánk egy könyv.Megtörténik,hogy megörököljük nagymamáink Bibliáját,vagy egy régóta keresett kötet már nem kapható a könyvesbolti forgalomban,ám antikváriumban vagy internetes aukciós oldalon rábukkanhatunk.A könyvek őrizhetnek kellemes emlékeket,pozitív lenyomatokat,de szomorúságot,depressziót is.




Egy régi könyv egészen más érzéseket kelt bennünk,mint amit újonnan emelünk le a bolt polcáról.Van illata,talán kicsit megsárgult,őrizheti egykori gazdája könyvjelzőjét,vagy szamárfület is hajthatott a sarkában,hogy tudja,hol tartott a történetben.
,,Minden tárgynak megvannak a maga rezgései,amelyeket előző tulajdonosaitól szívott magába,és ez a könyvekkel sincs másképp-mondja  Melitta lélekgyógyász.-Ráadásul ez egy olyan tárgy,amely-csak azzal,hogy olvassák,hogy elrepít minket a fantáziavilágba-,rengeteg gondolatot,érzést,benyomást tartalmaz.Ha valaki tiszta és érzékeny,szinte hallja az üzenetét,sőt,választ is kérhet kérdésére egy egy ódon kötettől."
A szakértő szerint érdemes kérdésünkre koncentrálni,és úgy felütni véletlenszerűen a könyvet.Meglepő módon még az sem szükséges,hogy olyan nyelven íródjon a kötet,amit mi magunk is megértünk.Ugyanis semmiképpen nem kész válaszokat kapunk majd,tovább kell értelmezni a véletlenül kiválasztott mondatot,sőt,hagynunk magunknak 5-10 percet,és figyelnünk a belső hangra.


Vannak azonban olyan könyvek,amelyek nem pozitív,hanem negatív lenyomatokat őriznek.
,,Ha azt érezzük,hogy a kötet nem hordoz jó energiát,inkább tegyük vissza a polcra.Depressziós,rosszkedvű vagy kimondottan gonosz ember ugyanis ezeket a rezgéseket adja át a könyvnek,és jó eséllyel ezt meg is fogjuk érezni".Érdekes módon azonban gyakran előfordul,hogy ami bennünk kellemetlen érzéseket kelt,az mást egyáltalán nem zavar,sőt,kedvenc könyvei közé kerül a kötet.Ezért akár tovább is ajándékozhatjuk.De arra is van lehetőség,hogy megtisztítsuk a negatív lenyomatoktól.
,,A hagyományos módszer erre a babérleveles füstölés.Egy tálba tegyünk néhány száraz babérlevelet,gyújtsuk meg,és a füstjében alaposan tisztítsuk meg a kötetet.Ugyanolyan eredményt érhetünk el,ha néhány kanálnyi kukoricadarát lobbantunk lángra,és ebben füstöljük meg a könyvet".
Az így megtisztított könyvet nyugodtan betehetjük éjjelre a párnánk alá,ha álmunkban szeretnénk egy fontos kérdésre választ kapni.Segít,hogy megértsük a képek üzenetét.


Kis Ernő radiesztéta szerint a legerősebb energiákat azok a könyvek hordozzák,amelyeket kézzel írtak,másoltak.Ilyen lehet például,ha egy régi kézirat jut a birtokunkba,hiszen ebben a szerző beletette gondolatait,érzéseit.
,,De akár egy nyomtatott könyv segítségével is ráhangolódhatunk a kötet írójára,valamilyen módon a kapcsolatot is felvehetjük vele.
Sőt,vannak úgynevezett varázskönyvek is,amelyek átjárók két világ között.Ez lehet akár egy egyszerű regény is,és nem is sejthetjük,amikor az antikváriumból hazavisszük,hogy az előző tulajdonos ilyen különleges hatalommal ruházta fel a kötetet".
A szakértő szerint azonban nagyon pozitív energiákat is magában hordozhat egy könyv.Hiszen miközben belemerülünk a történetbe,új világok nyílnak meg,más tudások válnak elérhetővé,sőt több és jobb lehet az életünk,köszönhetően az előző tulajdonosnak,aki kellemes energiákat adott nekünk tovább.


Régi hagyomány,hogy könyvvel veszik fel a kapcsolatot a szellemvilággal.Egy ódon könyv lapjai közé tesznek egy nagyméretű kulcsot-a kötéssel párhuzamosan-,majd körbetekerik madzaggal.A kötet alján és tetején kilógó kulcsot a mutató ujjukkal tartják meg a szellemidézők-tehát ketten kell,hogy legyenek.és így teszik fel a kérdéseiket.Eldöntendő kérdésekre várhatunk választ,hiszen az igen és a nem válaszok attól függenek,hogy milyen irányba fordul a könyv.Fontos,hogy bár az interneten számos leírás férhető hozzá,szórakozásból se idézzünk szellemet,mert nem tudhatjuk,milyen energiákat szabadítunk magunkra,a környezetünkre.

Forrás: Meglepetés 2016.Június 2.  XXI. évfolyam,22.szám