Teréz Anya.

Ha valaki csak annyit tud róla,hogy élete nagy részét a szegények istápolásával töltötte,valószínűleg egy ájtatos asszonyt képzel maga elé.De ő több volt ennél!Erős,következetes,humoros és szeretettel megáldott szerzetesnővér,aki szerint"a világ vezető politikusai ugyanolyan emberek,mint az utcán nyomorgó homoszexuálisok,kábítószeresek vagy AIDS-esek".

Élete egyik utolsó interjújában elmesélte,hogy létesített menedéket a szerencsétlen római prostituáltaknak.Amikor találkozott második János Pál pápával,beszélgetés közben "csak úgy"megemlítette:"Szentatyám,olyan nagyon sok helye van,a Vatikán falai között.Miért nem ad nekem legalább egyetlen házat,hogy menedéket nyújthassak a szegényeknek?"Aztán a harmadik találkozásukkor kapott egy kulcscsomót..Ugyanilyen közvetlen egyszerűséggel talált hangot az egyház méltóságokkal,a miniszterelnöki rezidenciák és a paloták lakóival,az ENSZ diplomatáival és a kalkuttai nyomornegyed lakóival.Amikor 1979-ben megkapta a Nobel.békedíjat,a kérésére nem tartották meg a szokásos bankettet,az erre szánt összeget az éhezőkhöz juttatták el..

Vajon mi volt a titka a pici,sovány szerzetesnővérnek,akit a katolikus egyház 2003-ban boldoggá avatta?

A vele dolgozók emlékezései szerint a különlegességet és az elképesztő munkabírását elsősorban a mély hitének meg annak köszönhette,hogy mindig másokért tevékenykedett.Önmagának soha nem kért semmit,annál több támogatást szerzett a szegények legszegényebbjeinek. Hajléktalanokat,éhezőket,vakokat,bénákat,AIDS-eseket haldoklókat,elhagyott gyerekeket-"olyanokat,akik szeretetlenek,kitaszítottak a társadalomból,és mindenki elkerüli őket"-szolgált egész életében.Sokan"benevolent dictator"-nak,jót akaró zsarnoknak nevezték,mert ha a szegényei és a házaiban dolgozó önkéntesei vagy a missziós nővérei érdekeit képviselte,nem ismert lehetetlent."Soha ne engedd,hogy valaki ne legyen boldogabb a veled való találkozás után,mint előtte"-magyarázta a követőinek.Ha sikert ért el,örült,de nemigen érdekelte a külvilág elismerése."Én csak egy kis ceruza vagyok annak az istennek a kezében,aki éppen szerelmes levelet akar írni a világnak..."-mondta egy újságírónak,aki túl nagy lelkesedéssel dicsérte a munkásságát.

Agnes Goxha Bojaxhiu néven született 1910-ben Szkopjéban,egy 3 gyerekes albán család legkisebb lányaként.A család katolikus volt a túlnyomórészt muszlin hitű városban.Az apa sikeres építési vállalkozóként tevékenykedett,az édesanya pedig a saját példájával tanította a gyerekeit arra,hogy a hívőknek az imák mellett az is kötelességük,hogy segítség a betegeket és a szegényeket.

Az apa korai halála után nehéz helyzetbe kerültek,és Agnes 18 évesen engedélyt kért az édesanyjától,hogy missziós nővér lehessen Indiában. 

Először az Írországi Loreto nővérekhez került,majd 1928 végén teljesült az álma:Dardzsilingbe küldték.Ott tett szerzetesi fogadalmat-Szent Teréz iránti tiszteletből választotta a nevét-,és 1948-ig hittant,földrajzot,történelmet tanított a kalkuttai Szent Mária szerzetes iskolában,amelynek 1944.től igazgatója is volt.De nem lett volna belőle a világ Teréz anyája,ha 1946 szeptemberében nem utazik egy vonat harmadosztályú kocsiján Dardzsilingbe,részt vegyen egy lelkigyakorlaton.Elviselhetetlen forróság,tömeg,kosz,nyomor,bűz,lelkileg-testileg beteg emberek,teljes kilátástalanság...

Ekkor érezte meg,hogy nincs joga a kolostor békéjében élnie,ekkor kapta a sugallatot:"tenned kell valamit!"

Ennek hatására kérte a kalkuttai érseket,hogy elhagyhassa a zárdát,és a város nyomornegyedében független apácaként élhessen és dolgozhasson.

Európai ember számára elképzelhetetlen nyomor volt az akkori Kalkuttában.India 1947 - ben függetlenné vált,de ez együtt járt az ország megosztásával is.Kb:10 millió hindut és szikhet űztek el az iszlám Pakisztánból,és legalább 7 millió muszlimot indiábol,majd ugyanebben az évben megkezdődött az első indiai-pakisztáni háború.A menekültek nyomortanyává változtatták Kalkuttát,Teréz anya szappannal és lavórral járta a nyomornegyedeket,hogy megmosdassa a gyerekeket,az öregeket,a betegeket.Ételt és gyógyszert koldult a szegényeknek,a csavargó gyerekeket pedig az út porában tanította írni-olvasni,majd elvégzett egy ápolónői tanfolyamot,hogy szakszerűen láthassa el a betegeket.Semmitől sem undorodott,ami emberi.Mosdatta leprásokat,tartotta a lelket a vég-stádiumos rákos betegekben meg az AIDS-esekben.Tudta,hogy a testet ápolni,táplálni kell,közben arról sem feledkezett el,hogy a szellemnek élénkítésre,vidításra van szüksége,és a valakihez tartozás érzése meg a hit mindenkinek fontos.

Aztán 1950-ben Teréz Anya,a "szegények angyala" megkapta a pápai jóváhagyást egy új szerzetesrend,a Szeretet Misszionáriusai megalapítására.Elhagyott hindu templomokat bocsátottak a rendelkezésére,ahová özönlöttek az éhezők és az ápolásban.gondozásban segédkező önkéntesek is,akik egy csésze tea"fizetségért"dolgoztak éjt nappallá téve.Amikor 1965-ben már nagyon sok indiai városban működött otthona,hatodik Pál pápa engedélyezte,hogy a rend más országokra is kiterjessze a tevékenységét.Teréz Anya otthonai viharos gyorsasággal terjedtek el a világon:Venezuela,Ázsia,Afrika,Európa,az Egyesült Államok New York...Ma már közel 150 országban tevékenykedik a rend( hazánkban is),több mint 4500 nővérrel,mintegy 3 millió önkéntessel.Ezer mozgókórházat,500 szegényiskolát és 800 otthont tartanak fent árvák,rokkantak és haldoklók számára.

Az átlagon felüli teljesítményt nyújtó embereket gyakran teszi próbára a külvilág."Tényleg ennyire önzetlen?Valóban ekkora szeretet lakik benne?Minden fillér a szerencsétlenek megsegítésére költ el?"Teréz Anya angyali nyugalommal és mosollyal válaszolgatott a kételkedők kérdéseire.Gyakran tettek neki szemrehányást azért,mert nem hálót,hanem halat ad a szegényeknek.Nem szervezi meg,hogy segítsenek önmagukon..,Az én szegényeim túl gyengék ahhoz,hogy horgászbotot tartsanak.Ha majd egyszer olyan egészségesek lesznek,hogy elbírják a botot,akkor a kritikusaink kedvükre taníthatják őket,hogyan kell horgászni"-felelte.Arról is érdeklődtek,hogy miként ápolhatja odaadóan az AIDS-eseket,amikor az AIDS-járvány a bűn következménye.

A válasz egyszerű volt."Mi valamennyien bűnösök vagyunk,én magam is,hogyan ítélkezhetnék bárki felett?"

És ő valóban nem ítélt,de nem is térített.Senkire sem akarta ráerőszakolni a saját hitét,éppúgy befogadta a muszlimokat,mint a keresztényeket.Amikor pedig a házai fenntartásához szükséges adományokról faggatták,olyan egyszerű választ adott,mint egy hatalmas családért felelős édesanya:"Amit kapunk,azonnal elköltjük,mert rengeteg emberről kell gondoskodnunk.Élelemre megy a legtöbb.Csak rizsre 100 ezer rúpiát adunk ki havonta.A bevételeket nem titkoljuk a hatóságok elől,nincs rejtegetnivalónk.Hinduk,mohamedánok,keresztények,gazdagok és a szegények legszegényebbjei is adnak,hogy gondoskodni tudjunk a házaink lakóiról.Ez olyan egyszerű,mint a virágok és a madarak..."

Miközben egyre nőtt a híre,és száznál több kitüntetéssel ismerték el a munkáját-fogadta őt az amerikai elnök,felszólalhatott az ENSZ-ben-,egyre görbült a kicsi teste,és mélyültek a ráncai.Bár a munkatársai szerint még nagybetegen is friss és érdeklődő volt a tekintete,és megmaradt a ragyogó mosolya...Nem sokkal az 1997.ben bekövetkezett halála előtt a Catholic Herald&Standard újságírója megkérdezte tőle,hogy fél-e az elmúlástól,Teréz Anya vidáman felelt,,Hogy félhetnék!Meghalni egyszerűen annyi,mint hazamenni istenhez.Onnan jöttél,oda mész vissza.Nem,soha nem féltem.Épp ellenkezőleg!Alig várom."

V. Kulcsár Ildikó írása.

Forrás :Nők Lapja 2013 április 30.