2015. szeptember 6., vasárnap

Aranyat érő,gyógyhatású paradicsom.



                                                Aranyat érő,gyógyhatású paradicsom.




Ha latinból fordítjuk a nevét,akkor farkas-barack,ha pedig az első spanyol és portugál termesztők elnevezését vesszük alapul,akkor aranyalma.Egyébként paradicsom,mert édenkerti.Van belőle piros,lila,fekete,narancs-és citromsárga,sőt cirmos és zebra mintás is.Szárából és gyökeréből fél óráig főzve,némi káliszappan kitűnő permetlevet ad a levéltetvek,a rágó és szívogató levélkártevők és tetvek ellen.Rokona a burgonyának,ám nem a gumója,hanem a bogyója miatt termesztjük.
Idén a különösen hosszan tartó kánikula és aszály,majd a párás nyárutó ideje alatt,betegségek egész sora tizedelte a paradicsommal beültetett ágyasokat.Kertészeti szempontból ebből levonható néhány következtetés.Az egyre szélsőségesebb időjárás miatt,érdemes rezisztens,vagyis a vírusos és a baktériumos betegségükkel szemben ellenálló fajtákat termeszteni.Érdemes karóval megtámasztott paradicsomos kertrészt kialakítani,mert a futó fajták gondozása és szüretelése is egyszerűbb.A korai fajták körül a Marmade és a fürtökben termő Korall sokáig ellenáll a fitoftóra támadásának.
Rendkívül ellenálló és sokáig bőségesen termő,kemény héjú,lének és sűrítménynek kiváló a Kecskeméti Jubileum.Idén nem vélt be a legkorábbi Manó,helyette a zömök ígéretesebb,tőle apróbb bogyójú a Lugas F1hazai hibrid,amely sokáig eláll és a betegségekre nem érzékeny.A hazai ökörszív édes,bőtermő,lédús,mégis húsos.Külföldi párja a Black Prince sötét,színe fekete,barnás színű sűrítményt ad.Ezek hátránya,hogy csapadékos időjárás esetén,termése hajlamos a repedezésre.Érdemes kertbe ültetni a San Manzano hosszúkás bogyójú,kevés levet adó paradicsomot sokáig eláll.

Forrás: TVR Újság 2015.szeptember 21.-27.     39.Hét.









                                      Paradicsom - nyersen és üvegben.




A nyár verhetetlen sztárja.Forróságban.nyersen fogyasztva hűsít,a főtt ételnek sűrűséget és kellemes savanykás ízt ad.Télen sem vagyunk meg nélküle,ezért szezonjában üvegbe zárjuk,hogy ne kelljen lemondani róla.
A paradicsomot hosszú időn keresztül gyógy-,mi több,dísznövénynek tartották.Angliában John Gerard,a neves angol fizikus és gyógynövény kutató kifejezetten arra intette a lakosságot,hogy tartózkodjanak a paradicsom fogyasztásától.
A paradicsom amerikai karrierjéhez két dolog kellett:egyrészt az,hogy Joseph Campbell 1897 - ben létrehozta a konzerv paradicsomot,másrészt,hogy a kínai eredetű ke-tsiap paradicsommal való turbósításából megszületett és hódító útjára indult a ketchup.
A paradicsomnak igen sok fajtája létezik.A leggyakoribb a kerek,piros fajta,de nagyon népszerű az apróbb koktél paradicsom,illetve a sárga paradicsom.Ezenkívül még kedvelt a befőzéshez ideális lucullus,illetve az ökörszív paradicsom.

                            Ászok ásza
A friss paradicsomot lehetőleg ne tároljuk a hűtőben,inkább hűvös,napfénytől védett helyen.
A paradicsom szinte minden téren szerephez jut a konyhában.Készülhet belőle vagy vele sokféle saláta,leves,szósz vagy öntet.
A magyar konyha elképzelhetetlen lecsó vagy a paradicsomos lében főtt töltött paprika nélkül.Készülhet belőle ketchup,ívólé,olaszos fűszerezésű mártás,pizzaalap.
Aszalhatjuk napon,sütőben.Leggyakrabban azonban a reggeliző asztaloknál jut szerephez,kenyér mellé fogyasztott zöldségként,vagy fokhagymás pirítóssal.
A paradicsom legkedveltebb fűszerei a bazsalikom,az oregano,a kapor,a kakukkfű,a fokhagyma,a metélő hagyma,a petrezselyem és a babér levél.A paradicsom héját könnyen lehúzhatjuk,ha előtte 30 másodpercre lobogó vízbe mártjuk.Magjától is egyszerűen megszabadíthatjuk,elég,ha a félbevágott paradicsomot finoman tenyerünkbe fogva enyhén kicsavarjuk.
Szószok és mártások,készítésénél csipetnyi cukorral semlegesíthető a paradicsom savanykás íze.

                                    Töltött paradicsom
Hozzávalók:6-7 nagyobb paradicsom,25 dkg rizs,3 szál újhagyma,erőleves kocka,só,bors,grill fűszer,olíva olaj.
A paradicsomokat megmossuk,a tetejüket levágjuk,és a belsejüket egy kanállal kikaparjuk.Sózzuk,borsozzuk a belsejüket.A rizst megfőzzük.Ha megfőtt grill fűszerrel ízesítjük,és belekeverjük az apróra vágott újhagymát.Kevés olíva olajjal meglocsoljuk,és alaposan összekeverjük,majd a paradicsomokba kanalazzuk.Grill sütőn körülbelül 8 - 10 perc alatt készre sütjük.Elektromos sütőben több idő kell hozzá,itt grill fokozaton körülbelül 15 perc.

                                   Krumpli leves
Hozzávalók:15 dkg krumpli,10 dkg paradicsom,3 dkg zsiradék,1 fej vöröshagyma,2 gerezd fokhagyma,liszt,őrölt piros paprika,1 babérlevél,őrölt bors,őrölt kömény,majoránna,zeller,petrezselyem zöldje felaprítva,személyenként 1 tojás,cukor,ecet,só.
Megdinszteljük a hagymát,a fokhagymát,megszórjuk piros paprikával,és fel engedjük 1 liter vízzel.Sózzuk,fűszerezzük,beletesszük a fölkockázott krumplit és a paradicsomot.Amikor már majdnem puha a krumpli,petrezselymes rántással berántjuk. Beleengedjük a tojásokat.Fölforraljuk.Cukorral és ecettel ízesítjük.

                                  Olaszos tészta
Hozzávalók:20 dkg spagetti,3 paradicsom,1 gerezd fokhagyma,só,fehér bors,oregano,gyömbér,2 teáskanál méz,( ketchup ).
A tésztát megfőzzük.A paradicsomos szószhoz a paradicsomok héját bevagdossuk,néhány másodpercre lobogó vízbe merítjük,majd eltávolítjuk róla a héját.Serpenyőben forraljuk,amíg pépessé válik.Belenyomjuk a fokhagyma gerezdeket,ízlés szerint fűszerezzük.Amikor elkészültünk ezzel,még kicsit rotyogtatjuk,a kívánt sűrűségűre forraljuk,majd összekeverjük a tésztával,és egy kis reszelt sajttal megszórva tálaljuk.

Forrás: TVR Újság 2015.Szeptember 7. - 13.      37.Hét.









                                      Paradicsom szósz.

 http://www.femina.hu/recept/hazi_paradicsomszosz_recept?utm_medium=newsletter&utm_campaign=Otthon+es+Rec






Ketchup házilag: Ledarálunk 4 kg paradicsomot,és feltesszük főni 2 dl 20 % -os ecettel,1 teáskanál őrölt fahéjjal,2 teáskanál őrölt borssal,1 evőkanál őrölt mustármaggal,10 evőkanál cukorral,1 evőkanál sóval és 6 szem szegfűszeggel.
Többször megkeverve,lassú tűzön körülbelül 4 óra alatt sűrűre főzzük.A szegfűszeget kidobjuk,1 evőkanál szalicillal tartósítjuk.Üvegekbe szedjük,száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.
Forrás:Kiskegyed 2013.augusztus 27.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése