2015. október 30., péntek

Hogyan teleltessük a leanderfácskát?


                                          Hogyan teleltessük a leanderfácskát?



                                leander2

Köztudott,hogy a leander fagyra érzékeny dísznövény.A mediterrán térségben őshonos.Teleltetéséhez feltétlenül fagymentes,szélmentes különálló helyiségre van szüksége.A már erős gyökérzetű fácskák jól áttelelnek mintegy plusz 8-10 fokos világos zárt teraszokon is.Sajnos a lakásban,illetve az enyhén fűtött lépcsőházban teleltetett leanderek zöme megtetvesedik.Éppen ezért,a világosban teleltetett leandereket ajánlatos hidegsokknak kitenni..Tartsuk fal mellett,a korai ( novemberi ) hajnali fagyoknak rövid időre szándékosan kitéve a növényeket úgy,hogy a gyökerük ne fagyjon el.A leander így megszabadulhat a parazitáktól és a következő évben dúsabban fog virágozni.
Érdemes tudni a nálunk cserepes növényként tömegével gondozott leanderről ( Nerium oleander ),hogy az átmeneti minusz 2-3 fokos fagyokat károsodás nélkül elviseli.Aki járt a Neretva folyó völgyében,meggyőződhetett róla,hogy a leanderfácskák kilométeres sorokban pompáznak a szabadban.Pedig bizony télen olykor néhány napi hótakaró borítja őket.Tövük és gyökérzetük nem károsodik,mert hetekig tartó mínusz 10-20 fokos hidegek ott nincsenek.Magyarországon kénytelenek vagyunk teleltetni őket.A szívogató pajzstetvek telepei a levélfonákon bújnak meg.Készítsünk 0,1 százalékos Decis,illetve Fendona permetoldatot,amit káliumos szappannal,tapadást fokozó Nonit szerrel hordjunk fel.A permetezést kétszer ismételjük meg,egyszer a teleltetés előtt,másodszor a tárolóban,egy hét múlva.
Lényegbevágó a téli tároló hőmérséklete is,ideális a plusz 4-6 fokos hőmérséklet a teleltetőben.Pince helyett inkább válasszuk a fűtetlen lépcsőházat,félárnyékos kerékpártárolót,lakatlan szobát.
Király László  írása.

Forrás:  TVR Újság 2015.november 2-8.  45.Hét.




Erdő,mező kincse-som és csipkebogyó.




                            Erdő,mező kincse-som és csipkebogyó.

Régi időkre emlékezve,mindenszentek körüli időben szedjük a természetben dércsípte bogyókat.Október végén és novemberben gyűjthetjük a somot,a fekete berkenyét,a kökényt,a galagonyát és a csipkebogyót.Valóban jót tesz ezeknek a vadon termő bogyóknak a hajnali deresedés.Édesebbek,kellően puhák lesznek.Ha a szabadban még nem csípte meg a dér az erdők,mezők kincsét,szedés után odahaza is kitehetjük őket az első fagyok hatásának.Ezekből az őszi bogyókból készíthetünk teát,szörpöt,lekvárt,mártást,köretet a vadhús vagy kacsa,illetve libamáj mellé.



Itt van például a hazánkban is őshonos som ( Cornus mas ).Az erdei bogyósok közül a som érik legkorábban.Már augusztus közepétől szedhető.Több fajta megtalálható a Kárpát-medencében.Melegkedvelő növény.Európa déli és Ázsia nyugati felén terjedt el.Régóta ismerjük,neve a honfoglalás előtti időkből származik.Több ismert földrajzi név,például Somogy,Somlyó,Somos is a somra vezethető vissza.A somfa nagyon korán,közvetlenül a tél elmúltával virágzik.Gyümölcse ovális,piros,éretten szinte fekete.Napos helyen nyár végéig teljesen beérik-olyankor már le kell szedni,mert könnyen lepotyog.Erdőben,a nagyobb fák mellett később érik,ott érdemes megvárni a szürettel az első fagyokat,mivel akkor a fanyarsága is lekerekedik.A somból készült mártás vadhúsokhoz illik,ám a somlekvár vagy szörp önmagában is finom.


A csipkebogyó,vagyis a vadrózsa ( Rosa canina ) termése 10 szer annyi C-vitamint tartalmaz,mint a citrom.Érdemes kíméletesen aszalni,hogy vitaminja,valamint az értékes karotin tartalma megmaradjon.Teát hideg vízben való áztatással készítsünk a csipkebogyó húsából.

Forrás: TVR Újság 2015.október 26.-november 1.    44.Hét.










Húsos som - Cornus mas ismertetés


Húsos som - Cornus mas
Cornus mas - Húsos som termés
húsos som vad erdei gyümölcsfaj, amely már az ősidőktől fogva fontos szerepet töltött be az ember táplálkozásában.
Savanykás-édes, fanyar ízű termése sok vitamint, cukrokat (fruktózt és glükózt), valamint almasavat, pektint, illat- és festékanyagokat tartalmaz.
Hazánkban terméseit nemcsak gyüjtötték, hanem régi udvarházaink kertjeibe ültették. Számos földrajzi név (Csíksomlyó, Somló hegy, Szársomló stb.) utal a som előfordulására. Legnagyobb számban a Csallóközben, a szatmári, somogyi, zalai, baranyai és erdélyi területeken fordul elő.

húsos som cornus mas levél
Cornus mas - Húsos som levele

A Cornus nemzettség tagjainak nagy része főleg az északi féltekén él, de ritka növényként Kelet-Afrikában is előfordul.
A nemzettségen belül arasznyi tarackoló lágyszárúak, cserjék és akár 25 méter magas fák is léteznek.
A nemzettség legismertebb képviselője a húsos som Cornus mas, Közép-Európától a Fekete-tenger vidékéig elterjedt. Száraz cserjésekben, erdőszéleken gyakori. 3-5 méteres cserje vagy kisebb fa. Lassú növekedésű, rendkívül hosszú életű növény. Fája igen kemény, vesszői sárgás-zöldes szürkék, bordásak, rásimuló szőrözöttséggel. Levelei ép szélűek, csúcsuk kihegyesedő, tojásdad alakúak.
10-20 apró sárga virágból ernyői a rövid hajtások csúcsán, kora tavasszal, lombfakadás elött nyílnak. Csonthéjas termésű szeptemberben érő gyümölcse többnyire piros, tojásdad alakú, átlagosan 1,2 g súlyú.

húsos som cornus mas virág
Cornus mas - Húsos som virág

A húsos som meleg és fényigényes, szárazságtűrő növény. A természetben főként napos, meleg fekvésű helyeken található meg. A laza meszes talajokat kedveli. Növényvédelme nem okoz gondot, mert alig van kártevője.

A húsos som virágai kora tavasszal, lombfakadás elött nyílnak. A vadon élő som virágai kétivarúak, ritkán hímsterilek. A virágokban sok pollen és nektár található, így a rovarok szívesen látogatják. A tavasz kezdetén az első mézelő növény.

A húsos som gyümölcse túlérve nyersen is fogyasztható, de lekvár, kompót, szörp, gyümölcsíz, bor, pálinka is főzhető belőle. Aszalványként a téli hónapokban kitűnő C-vitamin forrás. Kemény, rugalmas fájából kitűnő szerszámnyelet lehet készíteni.
Igen korai virágáért, valamint jó várostűrése miatt parkokba is szívesen ültetik. Szárazságtűrése és jó regenerációs képessége alapján kiválóan használható talajvédelemre is (kopárokon, sekély talajú lejtőkön stb.)

Magvetéssel nehezen szaporítható, mert magja akár két évig is elfekszik.

Idézet: Dr. G. Tóth Magdolna: Gyümölcsészet c. könyvéből.

Magánosan, csoportosan alkalmazzuk, de szép, virágos nyírott sövény is nevelhető belőle.
Madárvédő cserje.

Forrás: http://www.tuja.hu/husossom.htm

http://www.mindmegette.hu/csipkebogyo-hecsedli-46923
















2015. október 29., csütörtök

Sütőtök:a november slágere.


                       
                                                    Sütőtök:a november slágere.




Messziről virítanak a piaci standokon a narancssárga színben pompázó,különféle formájú és nagyságú sütőtök.Kisebb rokonai dekorációs kellékek,a nagyobb példányok konyhai alapanyagok.
A sütőtök szezonja szeptembertől januárig tart.Ebből a vitaminokban gazdag zöldségből nemcsak desszerteket,de leveseket,köreteket is készíthetünk.Ha darabban vásároljuk a sütőtököt,vigyázzunk arra,hogy a felülete hibátlan legyen,lédús legyen.Ha egészben vesszük a piacon,akkor csak ép héjú sütőtököt válasszunk.
Akárcsak a paprika és a paradicsom,a sütőtök is az Újvilágból indult útjára,pontosabban Közép-és Dél-Amerikából:az indiánok kedvelt eledele volt.Sok száz éve Európa-szerte ismert és kedvelt zöldség.Hazánkban is régóta termelik,általában a kukoricásban volt a helye.A második világháború után néptápláléknak számított.A legjobb ízű sütőtök Nagydoboson és környékén terem,ahol minden évben dínomdánommal egybekötött sütőtökünnepet is tartanak.

Miért jó?
A sütőtök húsa igen gazdag karotinoidokban;a színe is a sok béta-karotinról árulkodik,ami a szervezetünkben A-vitaminná alakul.Ezenkívül C-és E-vitamin-forrásuk,a magja pedig magnéziumot,káliumot és B-vitamint szolgáltat a szervezetnek.Magas vastartalma miatt nőknek különösen ajánlható táplálék.Szénhidráttartalma a burgonyáéhoz hasonló.Száz gramm sütőtök energiatartalma csupán  336 KJ(  80 kcal ),ezért hatékonyan felhasználható és variálható diétában.Előnye,hogy jól eltartható ( de csak nyersen! ),és az sem árt neki,ha megcsípi a dér,sőt! Ekkor lesz igazán finom és édes.
A népi gyógyászatban máj-és vesebetegségek elmulasztására alkalmazták,kiváló hashajtó és béltisztító,égési sérüléseknél borogatásként használták,a magja állítólag még a köszvényt is csökkenti.A megfázásos betegségek hatékony ellenszere:tüdőgyulladás,felfázás,légúti megbetegedések,köhögés esetén hasznos.Erősíti az immunrendszert,rákmegelőző hatású.Allergia és bőrpanaszok ellen is javallott.

Mézes sütőtök.
Hozzávalók:egy közepes méretű sonkatök,méz.
A sonkatököt alaposan megmossuk,kikanalazzuk a magját,és feldaraboljuk úgy,hogy a héját rajta hagyjuk.A tepsibe alufóliát vagy sütőpapírt teszünk,hogy a tökről lecsurgó méz ne égjen bele a tepsibe.Elhelyezzük a sütőlapon a sonkatökdarabokat,és egyesével lecsurgatjuk őket mézzel.180 fokra ( légkeveréses álláson ) előmelegített sütőben addig sütjük,míg a tökdarabkák megpuhulnak,illetve a méz szépen karamellizálódik. rajtuk.

Fogyókúrás leves.
Hozzávalók:80 dkg csirkemell,1 kg sütőtök,40 dkg paradicsom,35 dkg sárgarépa,50 dkg brokkoli,2 cukkini,1 csomó újhagyma,1 fokhagyma,1 evőkanál olívaolaj,1,5 liter zöldséges erőleves ( kockából ),1 babérlevél,só,bors.
A sütőtök húsát és a csirkemellet daraboljuk,ahogy a cukkinit,az újhagymát,a sárgarépát és a fokhagymát is.Olajon az új-és a fokhagymát megpirítjuk,erőlevessel felöntjük.Hozzáadjuk a húst,a tököt és a babérlevelet,a zöldségeket.Sóval,borssal fűszerezzük,petrezselyem zölddel díszítjük.

Sütőtök torta.
Hozzávalók:10 dkg háztartási keksz,3 tojásfehérjét,10 dkg dió,12 dkg cukor.A töltelékhez:1 kg sütőtök,2 evőkanál tej,2 tojás,15 dkg cukor,só,őrölt bors,szerecsendió,fahéj,szegfűszeg,3 cl whisky.
A sütőtököt megsütjük.A kekszet és a diót ledaráljuk.A tojásfehérjét habbá verjük a cukorral.A kekszet és a diót beleszórjuk,majd egy 20-30 cm átmérőjű,kikent formába öntjük.Sütőben 15 percig sütjük.A sütőtököt áttörjük,hozzáadjuk a tejet,a cukrot,a kissé felvert tojásokat,a whiskyt,és fűszerezzük.A masszát a tésztára öntjük,majd megsütjük.

Forrás: TVR Újság 2015.október 26.-november 1. 44.Hét.





2015. október 27., kedd

A tökéletes linzertészta titka.



                               A tökéletes linzertészta titka.



 

Az omlós tészta viszonylag olcsó,elkészítése gyors és egyszerű.
Fontosak az arányok:30 dkg liszthez ( vaj,margarin vagy zsír ) és 10 dkg porcukor szükséges.Ezt tovább gazdagíthatjuk,tejföllel,ezek segítenek abban,hogy összeálljon a tészta.
30 dkg lisztre számoljunk 1 tojássárgáját.Fehérjét nem tesszük bele,mert kemény lesz a linzerünk.
A sárgájától nemcsak a tészta íze és állaga lesz jobb,hanem a színe is vonzóbbá válik.Ízesítésként adhatunk hozzá darált diót,kakaóport,fahéjat,vaníliás cukrot,reszelt citrom-vagy narancs héját is.A tésztát gyorsan állítjuk össze hideg vajból,nehogy megpuhuljon a zsiradék a kezünk melegétől,mert ekkor a tészta nyújtáskor berepedezik,szét esik.Először a zsiradékot morzsoljuk el a liszttel,a felét helyettesíthetjük darált dióval,mandulával,majd dolgozzuk bele a többi hozzávalót.Egy órára a hűtőben pihentetjük.Pihentetés után kinyújtjuk és sütjük.Előmelegített sütőben 10 perc alatt megsül.

                            Orvosolható hibák.

Szétesik,morzsalékos,és kizsírosodik a tészta,ha megolvadt a zsiradék..Fontos,hogy ne gyúrjuk sokáig a tésztát,hűvös helyiségben dolgozzunk,és ne lisztezzük és nyújtsuk sokszor a tésztát.De ha már megtörtént,tegyük be a tésztát 15-20 percre a hűtőbe,majd utána gyors mozdulatokkal gyúrjunk hozzá 1-2 tojássárgáját,ez elősegíti,hogy újra összeálljon.Ha a tészta nyúlik,akkor valószínűleg túl sok tejfölt vagy tojást tettünk hozzá,ilyenkor adjunk hozzá még egy kis lisztet,hogy nyújtható legyen.Sütés után összehúzódik a tészta:olyankor fordul elő,ha kevés zsiradékot,sütőport és sok folyadékot használunk fel.A vaj és a porcukor összefut ( ikrás lesz ):ez a kevert omlós tészta készítésekor fordulhat elő.Oka,hogy a tojásokat nem egyenként adtuk hozzá,így a zsiradék nem tudta felvenni.,,Kisimítható ",ha vízgőz fölött,folyamatosan keverve,óvatosan felmelegítjük,majd kihűlésig tovább keverjük.A nyomózsákban megkeményedik a kevert omlós:több lisztet használtunk a kelleténél,az ilyen massza szétesik sütés után.

                                 Kakaós linzer.
Hozzávalók:55 dkg liszt,40 dkg margarin,20 dkg porcukor,1 citromból nyert reszelt citromhéj,5 dkg cukrozatlan kakaópor,1 csomag sütőpor,10 evőkanál meggylekvár ( a ragasztáshoz ).
A lisztet a sütőporral,kakaóporral és a cukorral összekeverjük.Hozzá adjuk a reszelt citromhéját,majd a kockákra vágott margarint.Gyors mozdulatokkal összegyúrjuk,és legalább 15-30 percre hűtőbe tesszük.Fél centi vastagra kinyújtjuk,és formákra szaggatjuk.Előmelegített sütőben ( kb,9 perc ).A kihűlt linzereket összeragasztjuk.

                                         Csokis karika.
Hozzávalók:56 dkg liszt,25 dkg margarin,20 dkg porcukor,2 db tojás,1 csomag sütőpor,a krémhez:1 tábla étcsokoládé,10 dkg margarin.
A tészta hozzávalóiból tésztát gyúrunk,fél órát a hűtőben pihentetjük,majd 3 mm vastagra kinyújtjuk.Pogácsa-vagy linzer szaggatóval kis korongokat szaggatunk belőle,és sütőpapírral bélelt tepsibe világosra sütjük.Ha kihűlt,összeragasztjuk a csokikrémmel,és porcukorral meghintjük.A csokikrémhez gőz fölött megolvasztjuk a csokoládét a vajjal együtt,majd hagyjuk kihűlni.

                             Lekváros linzer.
Hozzávalók:38 dkg liszt,25 dkg vaj,12 dkg porcukor,10 g vaníliás cukor,a tetejére:porcukor,1 tojás.
A lisztet a vajjal elmorzsoljuk,majd hozzáadjuk a porcukrot,vaníliás cukrot,a tojássárgáját,belereszeljük a citrom héját,és gyorsan összegyúrjuk.A hűtőbe tesszük pihenni.A sütőt előmelegítjük,és előkészítjük a kiszúró formákat.A tésztát kinyújtjuk és kiszaggatjuk,majd sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük.Az előmelegített sütően 15-20 perc alatt megsütjük.Hagyjuk kihűlni,majd lekvárral összeragasztjuk őket.


Forrás: TVR Újság 2015.október 19-25.   43. Hét.






2015. október 8., csütörtök

Szőlő:a gazdag ősz ajándéka.


                                                  Szőlő:a gazdag ősz ajándéka.




szőlőfürt minden szeme igazi természetes gyógykapszula a szervezetnek,köszönhetően a gyümölcs bioaktív hatóanyagainak.A szőlő év milliók óta jelen van a Földön,kaukázusi népek kezdték el termeszteni mintegy  8 ezer évvel ezelőtt.
Európával a rómaiak ismertették meg.Jelen van az őszi tisztítókúrában.Vízhajtó hatása a vese működését és a káros anyagok kipucolását segíti elő.
A béltisztító hatóanyagai segítenek elűzni a testi fáradtságot és a levertséget.A felfrissült vérkeringésnek és az antioxidánsok erejének köszönhetően a bőr sejtjei is megújulnak.
A szőlő nem csupán frissen,borként,de aszalt formában,mazsolaként is régóta kedvelt csemege.
A meleg éghajlatú vidéken termő,mag nélküli szőlőfajtákból aszalással,szárítással nyert sokféle mazsola nedvességtartalmát 15-18 százalékra redukálják,így a gyümölcs cukortartalma elérheti a 33-35 százalékot is.A színben,méretben egyaránt nagy változatosságot mutató mazsola fajtákat számos nyelvben külön névvel is illetik.

                             Vegye és egye!
A szőlő nem után érő gyümölcs:ha savanyúan szedik le,olyan is marad.Minél sötétebb árnyalatú,annál értékesebb a szervezet számára,a színes szőlő ugyanis értékes festékanyagot,antioxidánsokat tartalmaz.
A nagy szemű,ropogós,gyakran mag nélküli,édes csemege szőlők frissen fogyasztva a legízletesebbek.A vékonyabb héjjal és magasabb cukortartalommal rendelkező borszőlők sokféle fajtájából pedig remek borok,sherryk,bor párlatok,pálinkák készülnek.Nem is szólva a szőlőből nyert különböző gyümölcs levekről,lekvárokról,zselékről,a süteményeket gazdagító mazsoláról.A szőlő magjából jótékony hatású olajat sajtolnak,a szőlő az alapja a salátákat ízesítő boreceteknek.
Szőlőből készülhet gyümölcssaláta,-leves,-mártás,de fehérborban párolva köretként is kerülhet mellé.
A friss csemege szőlő dióval,rokfolttal és jókora maréknyi vegyes salátával előétel vagy könnyű ebéd,vacsora is lehet.Borecettel és szőlőmagolajjal locsolva tökéletes őszi harapni való.

                                   Mustos karaj.
Hozzávalók:8 szelet rövidkaraj,2 fürt szőlő ( piros és fehér vegyesen ),2 dl must,1 dl olaj,grill fűszerkeverék,vagy só,bors,fokhagyma,kömény,kariander,paprika keveréke,szerecsen dió.
A megmosott,leszárított hússzeleteket megfűszerezzük,és meghintjük őrölt szerecsen dióval.Kevés olajon elősütjük.Felöntjük a musttal,és lassú tűzön rövid ideig pároljuk.Az utolsó percekben leszemezett,megmosott szőlőszemeket adunk hozzá,és együtt készre pároljuk.Rizs vagy krumplipüré illik hozzá.

                                   Szőlős metélt.
Hozzávalók:25 dkg széles metélt,25 dkg szőlő,10 dkg mazsola,2 dl tejföl,4 tojás,4 evőkanál cukor,2 dl desszertbor.
A mazsolát előző este beáztatjuk a borba.A metéltet kifőzzük.A tojásokat szétválasztjuk,a sárgájukhoz hozzáadjuk a cukor felét,és habosra keverjük,majd ehhez adjuk a tejfölt.A fehérjéket a maradék cukorral habbá verjük,és összeforgatjuk a tejfölös krémmel.Hozzáadjuk a lecsöpögtetett mazsolát és a szőlőszemeket,végezetül az egészet összekeverjük a tésztával.Vajjal kikent,zsemlemorzsával kiszórt tepsiben megsütjük.

                                   Szőlős sütemény.
Hozzávalók:25 dkg  mascarpone,30 dkg szőlő,4 evőkanál cukor,4 tojás,10 dkg babapiskóta,1 dl fehérbor,1 dl tejszín.
A tojásokat kettéválasztjuk,a sárgáját 3 evőkanál cukorral kikeverjük,hozzáadjuk a mascaponét.
A szőlőt félbevágjuk.A tejszínt és a bort lábosban meglangyosítjuk.A babapiskótákat belemártogatjuk,egy tálba letakarjuk.A tojásfehérjét felverjük egy csipet sóval,hozzáadunk 1 evőkanál cukrot,majd a mascaponés krémhez öntjük,beletesszük a szőlőszemeket is,a krémet a piskótára öntjük.5-6 órát pihentetjük.

Forrás: TVR Újság 2015.október 12.-18.     42.Hét.






2015. október 4., vasárnap

Mángold:a spárga és a spenót vetélytársa.


                                     Mángold:a spárga és a spenót vetélytársa.





Aki már járt Horvátországban vagy Boszniában,annak nem kerülhette el a figyelmét a mángold.Sült hal mellé,köretként adják főtt burgonyával.Az érett túróval töltött burek ( sós rétes ) egyik változata a zeljanica ( zöldséges burek ) szintén forrázott mángold levelet tartalmaz.Mi is ez a spenóthoz és spárgához egyszerre hasonló zöldség?
Mángoldnak nevezzük azt a répanövényt ( Beta vulgaris ) amelyet a mediterrán és az Atlanti-óceán térségében őshonos.Nálunk régen termesztették ,mert hideg tűrő.A spenótnál is igénytelenebb.Két fajtája ismert:a levél mángold és a levélnyél mángold.Kedveli az árnyékos helyet,a tápanyagokban dús kerti földet.Ugyanúgy gondozzuk és szedjük,mint a spenótot.A nyeles mángold íze a spárgához és a rebarbarához hasonló.Kétéves növény.Csak a másodikban magzik fel.Már januárban vethető fedett helyre.Szabad földben március-áprilisban dughassuk.Ez június elején lesz szedhető.Mindig a külső,zsenge leveleket tépjük le,mert helyükbe új levelek fejlődnek egészen az első fagyig.
Vethetjük folyamatosan márciustól,ahogyan megüresednek a vetőágyak.Vegyük figyelembe,hogy nitrogén-gyűjtő növény.Levelei nitráttárolóvá válnak ( ld:spenót ),tehát soha ne melegítsük fel újra a belőle készült ételt.Ugyanakkor az elnitrátosodott kerti ágyásokat mentesíti.Lombbal,szárral,rőzsével takarva valamennyi mángold jól áttelel.Magvai már 8-9 fokon csíráznak,növekedésükhöz elegendő a 15-20 Celsius -fok meleg.Nyáron bőségesen öntözzük! Kálium igénye nagy,így 10 négyzetméterenként 60-65 dkg kálisót,30-35 dkg pétisót és 20-30 dkg szuperfoszfátot adjunk alá.A mángold íze és tápanyagértéke a spárgához hasonló,azonos módon készítsük el.Értékesebb,mint a spenót.

                                                        Király László írása.

Forrás: TVR Újság 2015.október 5.-11.     41. Hét.


http://www.nosalty.hu/alapanyag/mangold





2015. október 3., szombat

Egyre többen kedvelik a fügét.



                       Egyre többen kedvelik a fügét.





Az érett füge mézédes,puha,kellemes zamatú.Valódi házi kerti gyümölcs.Aki fogyasztja,jól jár vele.
A füge az egyik legősibb kultúrnövény.Gyakran esik szó róla az Ó szövetségben,amely a gabona,az olajbogyó,és a szőlő mellett az ,,ígéret földjének" legfőbb kincsei közé sorolja.
Később,a római történelemben fordul gyakran elő;Romulus és Remus,Róma két későbbi városalapítója egy fügefa árnyékában szopott a farkasanya tejéből.
A szárított füge a római légiók katonáinak fontos úti elemózsiája volt,mert kis helyen elfért,tápláló volt,és nem romlott.
Sokak kedvence ez a harang alakú gyümölcs,ráncos és bőrszerű külsejével.Már az illata is csábító.Formája,mérete és színe is különböző lehet.
Létezik fehér,fekete és vörös színű,legnépszerűbb változatai a fekete,az adriai füge,a barna török füge,a calymirna és a kadota.
Az egészséges füge létfontosságú ásványi anyagokat és számos vitamint tartalmaz-van benne A -vitamin,B1-és B2 vitamin,antioxidánsok és ómega-zsírsavak.

                                  Délről jött.
Az első termés az áttelelt vesszőkön érik be,és július végén szüretelhető.Napfényes,hosszú őszben a második termés is beérik.Ezeket a szemeket októberben,a szőlő szüretével egyidejűleg lehet betakarítani.A füge gyümölcse csak teljesen éretten élvezhető.Az éretlen vagy félérett gyümölcs tejnedvet ereszt,fanyar,kellemetlen ízű.A félig érett gyümölcs a fáról leszedve nem érik tovább,éretlen marad.
A füge a telepítése után harmadik évben fordul termőre.Ettől kezdve akár 15-20 kg gyümölcsöt érlel,3-4 méter magasra nő,mivel féltrópusi növény,igényli a meleg,napsütötte,szélvédett helyet.Eredeti hazája Kis-Ázsia,hazánkba a 14.században került.
Meghálálja a trágyázást,a gondoskodást.A fügéből készülhet,befőtt,eltartják cukrozva,de lehet bor és pálinka alapanyaga.Eredeti termővidékén 40-50 Celsius-fokon aszalják,koszorúba fűzik,vagy hordóba préselik.Az olaszok a szárított fügét pörkölik,őrlik és megfőzik,mint a kávét.De frissen borban párolva jó kísérője a vad ételeknek.

                                Fügebor.
Hozzávalók:1 kg füge,1 kg cukor,1 dkg borkősav,3 liter víz,1 dkg élesztő.
A fügéket félbevágjuk,egy nagy befőttes üvegbe rakjuk.Az élesztőt elmorzsoljuk és a borkősavval rászórjuk a fügére.A cukrot a vízzel felfőzzük,kihűtjük,ráöntjük.A fügét leszűrjük,a lét félretesszük.A fügét visszatesszük az üvegbe,és újabb adag felfőzött,élesztős,borkősavas cukros vizet öntünk rá.Két hétig érleljük benne,majd megismételjük az eljárást.Ha a 3 öntet elkészült,összeöntjük,és 3 hetet érleljük.Üvegekben sötét helyen tároljuk.

                            Citromos lekvár.
Hozzávalók:2,5 kg füge ( jó érett ),1,5 kg kristálycukor,2 csomag vaníliás cukor,2 db citrom leve és reszelt héja,2 teáskanál gyömbér ( őrölt ),őrölt fahéj.
A fügét feldaraboljuk,összekeverjük a hozzávalókkal,és hagyjuk egy órát állni.Feltesszük főni,majd kisebb lángon,kevergetés mellett körülbelül 1 óra alatt lekvársűrűségűre főzzük.Amikor besűrűsödött,belemerjük az előzőleg kimosott,és sterilizált üvegekbe.Száraz dunsztba tesszük,és hagyjuk teljesen kihűlni.Felhasználhatjuk süteményekhez,palacsintába,de elkanalazgatva is finom.

                                Finom pulykamell.
Hozzávalók: 1,2 kg pulykamell,20 dkg aszalt füge,20 dkg aszalt barack,szárnyas fűszer-keverék,3 evőkanál olaj;a körethez;90 dkg sütőtök,4 alma,6 evőkanál áfonya lekvár,gyömbér,erős paprika.
A pulykamellet felszúrjuk és a barackot,fügét feldarabolva beletöltjük és fűszerkeverékkel bedörzsöljük.A húst tepsibe tesszük,olajjal és 1,5 dl vízzel felöntve 40- 45 percig sütjük,néha locsolgatjuk.A felezett alma magházát kivágjuk,lekvárral megtöltjük és 10 percre a hús mellé rakjuk.A tököt vékonyra szeleteljük,megpároljuk,majd fűszerezzük.

Forrás: TVR Újság 2015.október 5.-11.        41. Hét.


http://www.nosalty.hu/alapanyag/fuge



http://napidoktor.hu/blog/formasan/bendo/a-fuge-10-aldasos-hatasa/